LEÁNYFALU-n laktak, laknak, idejüket töltötték

LEÁNYFALU-n <a href="http://www.georeal.webzona.hu/lanyfalu">laktak, laknak, idejüket töltötték</a>
mintegy kétszáz neves személy ismertetőjét éri el a képre klikkelve

Anyám! Nem ilyen lovat akartam!

Szólt a régi mondás. Tegnap kimutatta foga fehérjét az európai demokrácia. A bizottság alelnöke követelte tőlünk, hogy mielőtt látnánk, mit döntenek, adjuk szavunkat, hogy alávetjük annak magunkat. Holott közismerten a döntést követően vannak további jogorvoslati lépések. Holott számos nagyokos hozzászóló azzal bizonyított, hogy "ő úgy hallotta".

Ehhez a gyülekezethez képest a leányfalui képviselő testület klasszissal komolyabb, elkötelezettebben jog- és demokrácia követő. Bár ők is szívesen élnek hatalmi eszközökkel egyeztetések helyett. Idegen bíróhoz fordulva, aki a legnagyobb ügybuzgalom mellett sem képes átlátni azokat a körülményeket, amihez a vitatott megnyilvánulások vezettek.

Persze ne gondoljuk, hogy a bizottság hangvételét csupán a hazaárulóink siralmai alakították. Nem volt véletlen időzítése a minap az amerikai diplomáciai demonstrációnak sem. Nem véletlen az IMF döntésnek az EU állásfoglaláshoz való kapcsolása. Mint ahogy az sem véletlen, hogy a globalista tulajdonban lévő hitelminősítők szinte minden európai országot leminősítettek. A pénz beszél, a kutya ugat. Az erősebb kutya pedig élvezi az életet.
Annyi dollárt nyomtat, amennyire szüksége van, annyi háborút szít a világban, amennyire a hadiiparának szüksége van. Ott rendelkeznek atombombával, ahol neki tetszik. Aki pedig ezt meglátja, és igyekszik elkerülni befolyását, azt kihirdetik demokrácia ellenesnek, nácinak, terroristának. Attól függően, milyen erőt kell alkalmazni, hogy az igában hagyja a fejét. A terrorista elleni eljárásra pedig az egész világra kiterjedően szabad kezet kapott az elnök. Most Szilveszterkor.  (Klikk ide vagy a képre, és nézze a klip vége felőli harmadát!)

Tisztelt Miniszterelnök Helyettes Úr! Nagyon köszönjük keményre fordult kiállását. Csak azzal szabad jómodorúnak lenni, aki ugyancsak fair play. Azon kinyilatkozását, hogy ön a magyar Alkotmányra esküdött fel, mindenkire nézve kötelezővé kellene tenni, aki magyar állampolgár, és a magyar adófizetők pénzén képviseli Magyarországot.

Tóth Béla 2012.02.10.