LEÁNYFALU-n laktak, laknak, idejüket töltötték

LEÁNYFALU-n <a href="http://www.georeal.webzona.hu/lanyfalu">laktak, laknak, idejüket töltötték</a>
mintegy kétszáz neves személy ismertetőjét éri el a képre klikkelve

Az adózási morál érmének másik oldala (3)

Tennék néhány gondolatot ahhoz, amit a Leányfalui Hírekben Loszmann János önkormányzati képviselő, a gazdasági bizottság elnöke írt.

Nem feltétlezem, hogy bármelyik olvasóm a Polgármesteri Hivatal adó-ügyintézőire gondolna, amikor adóügyben füstölög. Ha netán mégis, akkor egy-két mondatot a hierarchiáról. Az ügyintézők, előadók, tanácsadók, főtanácsadók azt csinálják, amire a hivatalvezető, azaz a jegyző utasítja őket. Hiszen a törvényesség legfőbb őre az önkormányzatban a jegyző. Ebben a státuszában köteles a munkáltatóját, azaz a képviselő testületet, polgármestert is figyelmeztetni, ha eltévelyednének. Ezért volt korábban kiemelten védett munkaviszonyban. A közalkalmazottak munkaügyi védelmének mérséklésére azért volt szükség, mert a túlzott védelem megakadályozta a megfelelni nem képes munkaerők lecserélését. Az adóbehajtásban azonban a jegyző a rendelkezésére álló törvényi kereteken belül csak olyan eszközökhöz nyúlhat, amit a képviselő testület, a polgármester meghatároz a számára. Hiszen nagy a tét; a szimpátia megőrzése az újraválasztáshoz.

Szociológiai szemmel az adózási morál két tényezőn múlik. Az erősebben ható, az a kockázat. Ez ugyancsak két részből áll, a lebukás valószínűsége, és a várható kár mértéke. A másik, ugyancsak fontos tényező a befizetett adó értéke. Ez is öszetetten érvényesül. Egyrészt az adófizető teherbírásához viszonyítottan. Másrészt a cserébe kapott szolgáltatáshoz viszonyítotva. Aki évtizedek óta várja, hogy ne tegyék tönkre a kocsiját a gödrös utak, hamarabb félreteszi állampolgári erkölcseit. Különösen, ha látja, hogy a hivatal tehetetlenkedik a behajtással, büntetéssel.

Ami miatt felvetődik az a feltételezés, hogy a behajtás hatékonysága talán nem a csúcson jár, az a polgármester és a jegyző úr által közzétett első adóügyi tájékoztató (2011. szeptember klikk ide, és 6. oldalon: http://www.leanyfalu.hu/images/stories/ujsag/ujsag_szept_sm.pdf )

Az első mondatukban idéznek egy törvénycikkelyt, amely kimondja, hogy bizonos feltételek esetén az adóhatóság közzéteszi az adósok adatait. A második mondatban előadják, hogy Leányfalun senkinek nincs akkora adóssága, ami meghaladná az előzőek szerinti határértéket, ezért nem lehet nyilvánosságra hozni az adósokat. Már bocsánat! Mint ahogyan korábban is írtam, ha valaki elolvassa a szöveget, láthatja, nem azt mondja a jogszabály, hogy a hatéréték alatt nem tehető közzé, hanem azt, hogy fölötte közzéteszi. Azaz a jogalkotó a hivatalnak mérlegelés nélkül kötelezővé teszi. Nem ez az egyetlen eset, hogy a jogértelmezés megbicsaklik ebben a hivatalban. Igen. Azóta két alkalommal is megjelent az adósok táblázata. De az nem jelent meg, hogy az itt idézett hatósági tájékoztató téves.

A következő három mondat arról ír, hogy - rövidítve - körülbelül 1000 felszólított magán és jogi személy közül 19 ellen indult konkrét végrehajtási eljárás. Úgy, hogy a többszörösen felszólítottak ügyét átadták a bírósági végrehajtóknak további ügyintézésre. Feltételezhető, hogy ebben a 19-ben benne volt az az elérhetetlen (mert nemlétező) telektulajdonos is, akiről korábban írtam (klikk ide!). Akinek a dolgát az egyik szomszéd nem ügyintézéssel, hanem elbirtoklással oldotta meg.  Egyszóval az itt felsejlő hozzáállástól nem várható túlzott eredményesség.

Tóth Béla 2012.05.30.

Pünkösd tiszteletére

A képre klikkelve el tudja érni a híradó klipet

Loszmann Ágnes tette közzé a facebook Leányfalusi Kaszinójában, egy Sándornak megköszönve.
A harmadik snitten, az utcában egyedül álló épület a Loszmann családé volt. Jani bácsi itt szánkózott - emlegette a közelmúltban. Leányfalui emlékeit Fábry Sándornak mesélte a hónap elején a Faluházban. Fájdalmasan szomorú esemény ellenére.

Később Fábián Zoltán író lakott itt. Akkor már ezzel a kapuval az utcára nyílóan. Úgy tudom ő hozatta ezt a kaput valahonnan (talán Ürömről). Most ennek a blognak a szerkesztője (is) lakik a telken. A kapuról készült kép 2010. évi impresszumához klikk ide. A kálváriát régen nem használják. A fává nevelt krisztus töviseket évekkel ezelőtt kivágták, mert egy szomszéd öreg kocsiját olykor megcsikarta. A fülkéket a Miháli család Pista bácsija gondozta - amíg élt -, az utca alsó sarkáról. Ma ezek a fülkék is romosodó állapotban vannak (klikk), mint a Sorg-villa a szomszédban.

Megjegyzés:
Pénteken az utcasarkon még egy hatalmas szemét és lom halom volt. Azt követően kezdett gyűlni, hogy az "illetékes telek" tulajdonosa elutazott. Pénteken megláttam egy fekete - talán Ford - furgont HFT-971 rendszámmal, amint a vezetője feldobott egy vödröt a platóra, mielőtt elhajtott. "Jaj, de jó" - gondoltam - ", elvitték a szemétdombot". De a sarokra érve csak annyi változást láttam, hogy ömlesztett szemét is került a domb tetejére. 13 óra körül megtelefonáltam ezeket Mák Jánosnak. Másnap reggel a szemétdomb nem volt sehol. Csak egy új zsák szemét. Pünkösd ide, Pünkösd oda, díszítve "városunkat".

Tóth Béla 2012.05.28.

Szülők! Ébresztő!

Átvéve a Leányfalu Faluház-tól

Sillabusz a következő választásokra


Rendkívül tanulságos összefoglalót találtam a facebook-on a "Tudatos Életmód" szerkesztőjétől. Azt hiszem, némi asszociativitással egyetemleges. Azaz bürokrata - emberi és államigazgatási - vállalkozási azaz állami vagy önkormányzati tulajdonú - versenyszféra párokba.

Leányfalu muzsikál - május 26



A szórólap kinagyításához klikk a képre.

Tér-kép-írás a Faluházban



A plakát kinagyításához és a leányfalui Müller Péterrel a Duna TV által készített "Lélek Boulevard" című riport videójához klikk a képre.

Ünneprontás a strand születésnapi bulijára 2.

Nem tévedés. A második változattal járulok hozzá a strand dicső születésnapi ünnepéhez, mert az 1. változat a központi újságban jelent meg a héten. Nyugodtan lehet mondani arra a cikkre is, hogy nem az az ünneprontó, netán becsületsértő, hanem a történtek. A cikk ostorozza a múlt hibáit, mint a kormánypárt.  Csak a teljesség és pontosság igénye nélkül. Továbbá azzal az aprócska eltéréssel,  hogy ennek a képviselő testületnek immár hatodik éve joga és kötelessége jobban csinálni.

Itt most csak annyit pontosítanék - hiszen írtam ezeken az oldalakon éppen eleget -, hogy tévedés azt mondani, a strand üzleti terv alapján működött. Az igazság egyik fele, hogy készült üzleti terv tanulmány. Volt neki kritikája is, amit a felügyelő bizottság is reálisnak tartott. De az igazság másik fele, hogy még a szegényes tervből sem, soha nem emelkedett semmi sem elvárássá. Oda fejlődtünk, hogy a nevetségesen alacsony bérleti díjat is elköltheti a Kft. Igaz, arról sincs kimutatás, mekkora értéket bérel, miből van fedezve mindannak az állagmegóvása. Hogy mitől, mikor fordul termőre a falunak a termálvize, arról felelősen továbbra sem, senki nem nyilatkozik.

Tóth Béla 2012.05.26.

A piactörvény ma Magyarországon


A facebook-on a Leányfalusi Kaszinó csoportban hetek óta vitatkozunk a piactörvény mindenhatóságáról. Most jöttem a SPAR-tól hazafelé, tehát a minta reprezentatív. Az eper a Pap-szigeti nagy zöldségesnél 580 Ft/kg, a Határcsárdánál "őstermelő"-től 780 Ft/kg, Halmschlagernél a leányfalusi CBA Prima-ban, ahol biztos, hogy a fajlagos költségek a legkisebbek, 1150 Ft/kg. Az én olvasatomban ma Magyarországon a piac törvénye: "Aki kapja marja!" Tanuljuk az amerikai ismeretterjesztő csatornákról. Ezért értek egyet a különféle extraprofit fejő adóféleségekkel.

Az adózási morál érmének másik oldala (2)

A központi újság előző számában megjelent az adótartozásokról egy táblázat. Benne a Rigó u. 2439 hrsz., aminek rovásán 224 ezer Ft van feljegyezve. Pedig egy üres telek. Igaz, panorámás! Valahol, az alábbi kép bal felső sarkában, a hegyoldalban látható házak felett, mellett taláható, és a gerinctől indul lefelé.
Vigyen magával hegymászó kötelet, aki alulról, közterületről meg akarja közelíteni. Felül, a gerincen, akár autós közlekedést lehetne kialakítani, ha nem magántulajdonokat keresztezne. A telket a jelenlegi tulajdonos megörökölte. Szeretett volna vele valamit kezdeni, de tudta, autóval használható út nélkül bármi kidobott pénz lenne. Megpróbált szolgalmi jogot kérni a szomszédoktól, de az egyik nem adott. Megpróbált segítséget kérni az önkormányzattól, de az nem adott. Erre azt mondta: haszontalan telekért adót én nem adok.  Az ilyen erdők is pusztulnak, vadulnak, öregszenek, mint a Sorg-villa. Hiába van az erdő-védelem, ha a tulajdonos érdekeltségét elvonjuk a karbantartástól.

A hab a tortán, hogy egy a gerincen vezetett út megoldást jelentett volna két, a szomszédban lévő önkormányzati tulajdonú és néhány más telek számára is, melyekhez semmilyen közterület nem csatlakozik (lásd itt a Sárgarigó utca végénél). Mikor én 2000. körül, mint jogi bizottsági elnök tudomást szereztem a dologról, az ügy már szakállas volt. Az önkormányzati érdek, és ingatlanmérnöki ismereteim ellenére nem tudtam kiverekedni semmilyen megoldást a polgármesterből, a településfejlesztésből, a jegyzőből. De a következő képviselő testületből sem. Viszont szültek olyan HÉSZ szabályt, miszerint ott telekmérettől függetlenül legfeljebb 70 m2-es üdülő építhető. Van ügyfelem, akinek 5000 m2-nél nagyobb földrészlete esik oda. Ez a pech! Rosszkor van rossz helyen.

No comment az emberbarát önkormányzatiságról. Pontosabban lásd az alábbi bejegyzésekben.

Apropó! A képen látható Iker-hotel évek óta nem műlödik. Adót fizet? Ha nem, rá van terhelve jelzálogban az adóssága? Előbb-utóbb el fogják adni! Ha nincs rajta a zálogjogunk, a tulaj meg tud lépni fizetés nélkül!

Tóth Béla 2012.05.23.

Az adózási morál érmének másik oldala (1)

Megjelent a központi újságunk legfrissebb száma. Benne, polgármesterünk dörgedelmei az adózási morálról. Benne, hogy a pellengér óta megugrott az adó nemfizetés mértéke. Számomra ez azt jelenti, hogy az erkölcsös viselkedésre kevésbé fogékonyak rájöttek: - következmények nélkül lehet adótartozásuk. Mert az, hogy felszólítást kapnak, az nem következmény. Ahogyan korábban jeleztem (januári előzményekhez klikk ide, és onnan tovább), Budapesten a becsületkasszába mintegy fele-fele arányban hajlandók befizetni, vidéken a  rendesen fizetők 70 %-ot tesznek ki. A leányfalui ingatlanoknak egyharmadát lakjuk, a többi lényegében budapestiek tulajdonában van. De ezek a gondolatok az érem arc-oldalához tartoznak. Nekem kevés személyre szóló információm van a adó megfizetésével kapcsolatban. Ezeknek több, mint fele nemfizetés. És ez az érem írásos, azaz bürokrata oldala, mert minhárom, általam közelről ismert  esetben az adós menhető.

2002. körül foglaltuk helyi rendeteltbe, hogy az adótartozást a hivatal jelzálogként terhelje az ingatlanra. Az idézett korábbi polgármesteri hivatali tájékoztatás arról számolt be, hogy nagyon kevés ilyen "büntetés"-re került sor. Azért tettem idézőjelbe a büntetés szót, mert bár a közvélemény büntetésnek éli meg, valójában a biztos  befizetési fedezet megteremtéséről van szó. Rendesen a jelzálog értékét időnként a kamatokkal növelni kellene. És piaci kamatokkal, hiszen az önkormányzatnak a hiányt a piacról felvett hitellel kell pótolnia. A többi adófizető zsebéből fizetett kamatterhekkel.

A fent idézett linknél már korábban említettem az egyik ilyen esetet. Utánanéztem pontosabban a földhivatalban az ügynek. Az tűnt fel nekem, hogy a földhivatal elutasította az önkormányzat jelzálog bejegyzési kérelmét. Feltételezhettem, hogy az adótartozás miatt akarta jelzáloggal megterhelni a telket az adóhivatalunk. De!
a) A tulajdonjogi bejegyzés az 1800-as évek végén keletkezett, amikor még a néven kívül mást nem rögzítettek a telekkönyvbe.
b) A polgármeseri hivatal által küldött dokumentumbban jelzálog terheltjének ez a körülbelül 140 éves személy volt megnevezve - aki akár sok-sok szerencsével még élhetne is,
c) A terhelt lakcímének - személyének egyetlen azonosítójaként - az ominózus leányfalui telek volt megjelölve, ahol épület még soha nem állt. Megjegyzem, már tíz évvel ezelőtt is, és most is jeleztem a jegyzőknek a népszámlálás alkalmával, hogy van jónéhány olyan bejelentkezési cím, ahol fákon kívül semmi sem emelkedik ki a földből.

Hogy mit jelentenek a fenti tények? Azok számára, akik járatlanok az államigazgatási feladatok körében:
- mindenekelőtt évről-évre mennek ki nemlétező lakcímre nemlétező személyeknek adófelszólítások, mert a hivatal nem gondoskodik arról, hogy létrejöjjön a valódi kontaktus az ügyfelével. Hogy a "Címzett ismeretelen" visszajelzéssel mit csinálnak, nem tudom. Ebből eredően hibás a behajtható adók kimutatása, a költségvetés bevételi oldala.
- az előző bekezdés alapján  alapos okkal felétételezhető, hogy a bevallások felülvizsgálata sem történik meg. Ha valaki a kivetett adó megfizetésétől is merészkedik távoltartani magát, akkor mi a valószínűsége annak, hogy a bevallásában nem hamis adatokat szerepeltet? Szentendrén megindult valami normalizáló folyamat. Volt olyan ügyfelem, akit felszólított a hivatal, hogy nem az az épület szerepel a nyilvántartásban, ami a telkén található. Hogy ezt az építési engedélyek utólagos felülvizsgálata alapján, vagy az űrfelvételek alapján tette, nem tudom. De van eszköz az ellenőrzésre. Ma már a helyszínre sem kell menni. Csak akarni kell, és kicsit érteni kell az ellátandó feladathoz, hogy a megfelelő munkatársak, erőforrások segítsék elő a megoldást. Igaz, kinek érdeke a megoldás? Az adófizetőknek. És mit tesznek érte? Mit tehetnének érte? Gondoskodhatnának arról, hogy olyan személyek intézzék ügyeiket, akik azon dolgoznak, hogy kevesebb legyen az adó, a tartozás, és javuljon az életterük.
- azt jelentik a tények, hogy az ügyeinket intézők itt csináltak valamit a probléma megoldása érdekében, de nem megoldották a problémát. Az ország összes baja abból származik, hogy a dolgok maguktól is mennek, de ahhoz, hogy jól menjenek, mindenkinek szívvel lélekkel, és elkötelezett hozzáértéssel kell tenni a dolgát. Persze, ha az embernek két kézzel kell kapaszkodnia a székébe, nehogy munkanélkülivé váljon, akkor a szívvel-lélekkel hozzáállás mozgatója nem a feladat eredményessége lesz, hanem a jövedelem bármiáron való megszerzése.
- az említett példában a tulajdonos nélkül maradt telket a szemfüles szomszéd elbirtokolta. Pedig a tulajdonos nélkül maradt telek tulajdonjoga az önkormányzatra ill. az államra szállna. Ha gondoskodna róla. No comment. Illetve nem akarom annyiszor ismételni magam. Bízom, benne, aki idáig elolvasott, érti, mi minden tanulság van ebben a bekezdésben.

Tóth Béla 2012.05.22.

Megjegyzések:
2012.05.23.  B.E.: Aki nem tud fizetni az becstelen? Más az értékrendünk.
T.B.: Tény, hogy az adót rendesen befizetők között is van becstelen. Ismerek olyat. A hátralékokat olyan vonatkozásban nevezten "a becsületesek terhének", hogy a hátralékok tömeges volta, hosszú ideje fennálló volta, a szégyentábla hatására jelentősen megnövekedő volta azt jelzi, hogy a többségnél elsősorban erkölcsi, és csak másodsorban megélhetési jelenség. Érdekes lenne megmérni, mit szólnának ezek az adósok, ha egy cigány elemelné a tárcájukat, egy levél hátrahagyásával, hogy a purgyénak kellett éhenhalás ellen. De nem most, amikor ezt olvassa, hanem ha valóban megtörténne. Ugyanis az önkiszolgáló hitelezéssel szemben ott a banki hitelfelvétel lehetősége. Miért vagyok köteles én fizetni a kamatot azért, mert más nem kellő gonddal gazdálkodott? Ezt most a szomszédaimtól kezdve a miniszterelnökeinkig értem. Nem azért építjük a kapitalizmust, a demokráciát! Állítólag az önszabályzó és mindenre gyógyír.

Az ügyfélbarát hivatalról

A Sorg-villáról folytatott nyilvános beszélgetésünk során korábbi építéshatósági főtanácsosunk így fogalmazott (de hallottam ezt képviselőktől, polgármestertől, jegyzőtől is): "de ha komoly vevő érkezne, az bizonyára érdekei szerint kezdeményezhetné (feltehetően sikerrel) a HÉSZ módosítását." A részletekhez klikk ide!  Idézet alul a "Megjegyzések"-ből

Éppen most utasították el egy telekalakítási kérelmemet, mert a nyeles telek nyele hosszabb lenne, mint egy rendeletben előírt 50 m. Önmagában érthető lenne, csak
- a tervezett nyél évtizedek óta kőkerítésekkel, támfalakkal megépített út,
- szolgálja a szomszédokat, akiknek más lehetőségük nincs a bejárásra,
- azzal a csekélyke csavarral, hogy szolgalmi jog telepítése nélkül,
- az átalakított telek eredetileg olyan keskeny nadrágszíj, amit a mai szabályok szerint létrehozni sem lehetne, építeni pedig semmit sehová nem lehet rá, a tervezett átalakítás célja éppen a használhatóvá tétel lett volna,
- ugyanazon, említett rendeletnek egy másik passzusa felmentést tesz lehetővé minden szabály alól, ha az átalakítás révén a beépíthetőségi korlátoknak megfelelés javul,
- ha betartanánk az 50 m-t, akkor a kisebbítendő telek túlépítetté válna.

Kedves Főtanácsos úr! Elnézést kérek, ha én naivitásnak titulálom a fent idézett megjegyzését. Hacsak nem kerül valami érdekeltség a dologba. De én biztosra veszem, aki 600 millió forintot tesz fel egy utolsó kavicsáig felújítandó ingatlanra, az sem osztozik ilyen naív ígérvényben. Akkor sem, ha nincs tudomása a felemlített példáról.

Tóth Béla 2012.05.17.

Nem lettem bűnelkövető!

Szabad ezt a blogot olvasni, lehet velem szóbaállni. Papírom van róla! Igaz, még fellebbezhetnek - nem a saját pénzükből tennék! -, de azért csak van egy tőlem független állásfoglalás arról, hogy a figyelemfelkeltés nem bűn. És megszűntem büntető eljárás alatt álló személynek lenni!

A Szentendrei Városi Bíróság az ellenem a Leányfalu Nagyközség Önkormányzata által becsületsértés vétsége miatt indított büntetőeljárást - "... , mivel a feljelentésben írott cselekmény nem bűncselekmény, megszüntette."

"... a feljelentésben írott magatartás törvényi tényállási elemek, így a konkrét személyre vonatkoztathatóság, illetve a becsület csorbítására alkalmas jelleg hiánya okán nem alkalmas a Btk. 180. § (1) bekezdésében írottak szerinti becsületsértés vétségének, illetve a Btk. 179. § (1) bekezdésében írott rágalmazás vétségének megállapítására sem, ..."

No comment - a feljelentést kreáló, minket, a falut minden ügyünkben képviselő ügyvédnek, aki mellesleg a strandigazgató apósa (lásd ide klikkelve a jegyzőkönyvben a feljelentés szövegét, eredetét, és "egyöntetű" testületi elfogadtatását, 2011. szept., utolsó, 7. napirendi pont). A megkifogásolt eredeti (2011. aug.) írásomhoz pedig klikk ide.

"Nyomatékkal mutat rá a bíróság arra, hogy a becsület csorbítására alkalmas jelleg nem a sértett szubjektív megítélésén múlik, hanem objektív körülmény. A magánvádlóknak (szerk. megj.: nem ügyészségi) semmilyen magatartást nem tulajdonító véleménynyilvánítás, a közbeszerzési törvény rendelkezéseinek és 'szellemének' idézése és kommentálása, egy beruházással kapcsolatban egyes műszaki tartalom hiányosságának kritikai említése becsület csorbítására nem alkalmas." (szerk. megj.: az említés akkor sem alkalmas becsület csorbítására, ha maga az említett hiányosság igen!)

Köszönöm Bíró úr, hogy megerősített abban a hitemben, hogy erkölcseim és munkakörülményeim révén autodidakta fejlődött jogérzékem nem hagynak cserben akkor sem, amikor a személyes és kollektív felelősségre kívánom ráirányítani a közvélemény figyelmét. Semmiképp sem bosszúból teszem, hanem az ismétlődés, folytatás megakadályozásáért. Védekezésem és korábbi kiegészítő magyarázataim ezt a bírói ténymegállapítást járták körül itt http://mittelwelt.blogspot.com/2011/10/helyreigazitas-helyett.html és itt http://prokontraleanyfalun.blogspot.com/2011/10/szavak-es-ami-mogottuk-van.html

Kérem kedves olvasóimat, vigyék hírül a nem internetező ismerőseiknek is ezt az információt. Legalább akkora körben, mint amekkorát feljelentőim képeztek a becsületsértéssel való megrágalmazásomról.

Tóth Béla 2012.05.17.

Megjegyzés:  másodfokon jogerős határozat született, a feljelentésben foglalt véleménnyilvánítás és közzététel sem nem becsületsértő sem nem rágalmazó.

Kinek, mikor, mennyit ér a Sorg-villa?
Avagy "Következmények nélkül (3)"

Úgy tűnik, nincs semmi hatása a nyilvánosságnak arra, hogy a Sorg-villát jó áron kellene értékesíteni. Pedig a falu fejlesztéséhez nagyon nagy szükség lenne az onnan származó bevételre. Pedig, a képviselő testület olvassa az írásokat, mert becsületsértőnek tartott vélelmével  a bíróságig szaladt. A Leányfalui Híreket pedig hozzájuk is bedobják. De az, ami az ingük lenne, amit tényleg magukra kellene venni, amiből pénzt lehetne az útfejlesztéshez csinálni, az valamiért nem ér el hozzájuk. A jobb oldali oszlopban írd a kereső mezőbe "Sorg-villa"! Figyelem, több lap fog megjelenni, és a társoldalakon is kereshető.

Ha az önkormányzati honlapon a "Rendeletek" gombon belül az "Egységes rendeletek" menüpontra kattintanak, megtalálják a "Rendelet Leányfalu Helyi Építési Szabályzatáról" HÉSz (2005. XII. 29.) direktívákat arról, mit szabad építenünk, és mit nem. Már a rendelet hatálybaléptetésének dátuma is sokatmondó. Az ország két legnagyobb ünnepe közötti néhány napon hagyta jóvá a szavazógép. Ez két dolgot jelenthet. Vagy olyan lényegtelennek tekintette a tartalmát a magas testület, amit az ünnepi hangulatban gyorsan ki lehet pipálni. Vagy a tartalmáért lobbizó célja éppen az volt, hogy az ünnepi hangulat a képviselők vitatkozási, ellenvetési hajlamát csökkentse. A földi halandónak tudnia kell, hogy az itt látható dokumentum éveken át készült, és minden lakó egyetértését meg kellett hozzá szerezni. Hogy ön sem tudott róla? Ez a demokráciánk egyik kiskapuja.
A 2.1 mellékletet lekérve megnézheti azt az övezeti besorolási térképet, amelyiken megtalálja a Sorg-villát és 72.000 nm-es telkét, az ide mellékelt (nagyításhoz klikk a képre!) másolaton piros vonallal körülkerítve. Két blokkjából az Ev jelű terület "védett edő besorolás"-ba lett téve. Ami pedig a HÉSz rendelet 77. § (7) bekezdésében a következő előírást kapta:

(7) Az  Ev övezet területén csak természetvédelmi kezelés, erdő és vadgazdálkodási célt szolgáló létesítmények  helyezhetők el.
Az egyéb építmények közül:
a) pihenés, testedzés építményei,
b) az ismeretterjesztés – épületnek nem minősülő - építményei,
c) a terület fenntartásához szükséges építmények, erdészházak, utak és közművezetékek
helyezhetők el.
Hogy a két mondat ellentmond egymásnak? Az ilyen hibák kiszűrésére lett volna hivatott az előző ciklusban a jogi bizottság, de a településfejlesztés mindvégig bojkottálta tevékenységét. A pihenést szolgáló építmény fogalmát nem definiálja a rendelet, egy biztos, lakhatási célú nem lehet.

Namármost! Ki akar megvenni 54.000 négyzetméter belterületi védett erdőt? Legfeljebb egy szibériai vadásztató társaság! De semmiképp sem építési telek áron! Így lehet annulálni egy milliárdos értéket. Következmények nélkül! Így pusztul, válik enyészetté egy műemlék és a "helyi védelem alatt álló, értékes növényállományú kert". Mert gondozás nélkül ami értékes volt, értéktelenné lesz. Következmények nélkül! Az alábbi képekre kattkintva látható kinagyítva a szemléltető képsor.




A másik, az Üü-S blokk előírásaiból is kitűnik, hogy egyenes úton lakhatást ott sem szolgálhat semmi. Tehát tényleg! A műemléki terheltségen kívül semmi jó nincs a 72.000 négyzetméter belterületen. Az is sokak zsebére megy, hogy kerülgetni kell, közművekkel is, és adóbevétel sincs utána. Az oda látogató vadak útján is csak az örökös gond. Nem beszélve a festői környezetben az elhanyagoltság látványáról. Ezért tényleg kár volt elszalasztani a 300, majd a 450 millós vevőt. Ezért tényleg mondhatják a liberálisok: az önkormányzat rossz tulajdonos.

Tóth Béla 2012.05.08.

Megjegyzések
Pető János (korábbi építéshatósági főtanácsos) Szervusz Béla! A honlapodon lévő cikk után röviden hozzászóltam, de vagy technikai malőr miatt, vagy a te akaratodból ott nem jelent meg, ezért itt (a facebook-on) megismétlem. A Sorg villa területének építési szabályozása (HÉSZ) most valóban hátráltatja az értékesítést, de a megszületésének időpontjában ebben tudatosság volt, még pedig azért, mert akkor még nem volt önkormányzati tulajdonban az ingatlan. A műemléki védelmet is önkormányzati akaraton kívül került a területre, persze jószándékú kezdeményre, mert attól is félni lehetett, hogy az épület védelem hiányában egyszerűen eltűnik. Tehát a védelem és a terület egy részének erdőterületté minősítése nehézségeket okoz a hasznosításban és az értékesítésben, de ha komoly vevő érkezne, az bizonyára érdekei szerint kezdeményezhetné (feltehetően sikerrel) a HÉSZ módosítását.

János! Egy dolog a múlt, egy másik a jelen. Jelenleg 600 millió induló áron akarunk versenytárgyalást indítani. Akinek van 600 milliója, annak már van némi sütnivalója. Nem fog ekkora összeget kockáztatni, hogy kiszolgáltatottja legyen bürokraták basáskodásának. Azért fizet, ami kézzel fogható. Ha ez nem az, akkor keres olyat. Elég széles a világ! A jelenlegi állapot nem ér 600 milliót. Szégyenlem, hogy csak most tudtam meg, hogy gyakorlatilag építési tilalom van a 10 ezer négyzetméter elvadult szőlőn, ami védett erdőnek lett titulálva. De ami ellen szót emelek, az az, hogy öt éve semmi nem történik az értéktelenség megszüntetése érdekében, viszont az állaga rohamosan romlik. A mai napig nem lett megkérdezve a falutól, akar-e a közepén elvadult erdőt, romhalmazt, gépállomást. Pardon! Nem egészen a közepén. Én úgy tudom, utakat, kulturált életteret akar a falu. Nemcsak a templom - benzinkút - polgámesteri hivatal vonalában. A múlt pedig az, hogy volt, van egy csoport, aki valamilyen érdekből, áron alul akarta, akarja értékesíteni a 72 ezer négyzetmétert. És ennek érdekében kilobbizta a jelen állapotot, és hithű követőit. Aki nem ismeri a részleteket, írja a jobb oldali keresőmezőbe: Sorg-villa, stb. 2012.05.16.

Tovább szépült a Sorg-villa környezete

Ma láttam meg, hogy a felső szomszéd is szépen levágta az országút széli füvet. Elnézést kérek tőlük a korábbi megjegyzésemért, hogy nem vártam ki a ráérésüket.

Az esetből azt a tanulságot látom megerősítve, hogy a szép környezet előhozza a szépítő szándékot a szomszédokban, míg az otthagyott szemét vonzza a szemétdombot.

Tóth Béla 2012.05.02.

A félreértések eredetéhez


Egyik szakportálon a "Pert nyertek a devizahitelesek az OTP ellen" című cikk (klikk ide!) rezüméjében ezt olvashatjuk: "A bíróság szerint a devizahitelek folyósításánál és törlesztésénél ugyanazt az árfolyamot kell alkalmazni." Azonban csak aki ismeri az ügyet, vagy elolvassa az egész cikket, az tudja, hogy ez a mondat mindössze a kezelési költségre vonatkozik.

Azon laikusok, akik gyorsolvasással keresik az új információkat, vagy csak a rezümékből ismerkednek a világgal, a más portálokra átmásolt rezümékből tájékozódnak, a nyelvtani szabályok szerint értelmezik, amit látnak. És abból az következne, laikus szívesen is hinné, hogy a teljes hitelre vonatkozik a bírósági döntés. Lám-lám, a kormány mit összeerőlködik! Netán látszatintézkedéseket hoz a "gazdagok megsegítésére". Mikor elegendő lenne a bírósághoz menni. Mert az előző kormány rendet hagyott maga után. Engedtessék meg nekem, hogy feltételezzem, ez a szerkesztési mód nem véletlen. Ez a szociálpszichológia kifinomult alkalmazása. Ez ellen hadakozom hetek, hónapok óta.

Ilyen félremagyarázás miatt vagyok büntetőeljárás alatt álló személy lassan egy éve. Holott a kivonatolók azt ígérték a döntnököknek, hogy januárban, költségek nélkül lezárul az ügy.

Viszont a példa ismételten felhívja a figyelmet arra, hogy aki ítélni akar, az az eredeti mű alapján tegye. Mert a kivonatoló torzításait így el tudja kerülni. Ha akarja. Ha nem akarja, akkor mindegy. Ha úgysincs következménye a hibás megítélésnek. Ha az erőfölény biztosítja a döntés felelősségének elkerülését! Mindaddig, amíg joggyakorlattá nem válik a kormány törekvése, miszerint az államigazgatás minden szintjén működjön a felelős megnyilvánulás.

Tóth Béla 2012.05.02.