Nyolc évesen Miskolc két legnyagyobb gyárának - a kohászatnak és a gépgyárnak - a főkapuját összkötő, alig két kilométeres utcácskában éltem meg '56-ot. A "békebeli" időkben épült - akkoriban így hívtuk az előző korszakot - pirostéglás kolónia apró kertes házai között húzódik az a keskeny utca, ahol a gépgyár több ezer dolgozója járt a munkahelyére és onnan. Nap, mint nap, három műszakban. Akkor még kizárólag gyalog, a közeli villamosmegállóból. Később a többirányból érkező buszokkal is. A kert végében a Pereces Bányát a kohászattal összekötő vasút húzódott. Truman gőzmozdonyok jártak rajta. Mindegyik típusnak volt hasonló kesztneve. Később, amikor a disel mozdonyok jöttek, rezegtek az ablakok. De rezegtek akkor is, amikor a 3 km-re lévő nagykovácsműhelyben kalapáltak.
Hogy pontosan mikortól, nem emlékszem, de jóval 23-a előtt, minden este besötétítettünk, körbeültük a csöves Orion rádiót, és halgattuk a Szabad Európá-t, olykor a magyar nyelvű Moszkva Hangjá-t is. Néha apám barátai jöttek hozzánk, és beszélgettek a Petőfi Körről. Ennyit értettem meg belőle. Én iskolatársaimmal Kossuth címereket rajzolgattam a pad alatt, és a "Duna, Tisza, Dráva, Száva - törjön ki a lábad szára" mondókát kántáltuk. Nem emlékszem, bárkinek baja lett volna belőle, Pedig anyám reszketett, ha észrevett ilyesmiket.
Huszonharmadikán hallottam: "Kitört a forradalom!". A szoszéd gyerekekkel elbújtunk a külső padlásfeljárókon és lestük az utcát. Ha jött valami, onnan kiabáltuk: "Mars ki, ruszki!". De nagyon ritkán jött, egy-két teherautó. Később hallottuk, hogy a közeli kohászati technikum homlokáról leverték a kőből faragott vörös csillagot. Hogy Miskolc főutcáján felvonulások vannak. A tanítás akadozott, de elkezdtem járni az iskolában (http://www.freeweb.hu/vasgyarifiusuli/) tartott hittanórákra. Addig csak a hatalmas létszámú körmenetekre mentünk, és az egyik nagymamámnál, ha voltam, mindennap a templomba. Titkolni nem kellett. A vasgyári római katolikus templom http://www.panoramio.com/photo/18662657 hasonlít a leányfaluira, csak sokkal nagyobb.
Hamarosan olyan hírek jöttek, hogy ezt, meg azt felakasztották, kocsi után kötve húzták végig Miskolcon. Hogy tüntetők, vagy ávósok voltak-e a tettesek, soha nem tudtuk meg hitelesen. Anyám nem engedett tovább az utcára játszani.
Majd megint elsötétítettünk esténként. Apámhoz ismét gyakrabban érkeztek barátai, mindaddig, amíg egyiküket börtönbe nem zárták. Egy este valaki elhozta a háború előtti vasgyári cserkészcsapat gyönyörűen hímzett hatalmas csapatzászlóját - őrizze apám tovább, mert őt nagyon figyelik. Sokáig az egyik rekamié aljában volt, csak időnként vettük elő emlékezésül, családi körben. A '70-es évek végén vált lakásdísszé Nagykanizsán, miután apám rámhagyta a további őrzését. Leányfalura költözve a Kádár-villa szomszédságában lakásunk fődísze lett, mígnem a rendszerváltást követően átadtuk az újraszerveződött cserkészcsapatnak. Zászlóanyának anyámat tették meg.
Tóth Béla 2011.10.23.
