LEÁNYFALU-n laktak, laknak, idejüket töltötték

LEÁNYFALU-n <a href="http://www.georeal.webzona.hu/lanyfalu">laktak, laknak, idejüket töltötték</a>
mintegy kétszáz neves személy ismertetőjét éri el a képre klikkelve

Újabb kellemes meglepetés hivatali eljárásban

Nem tudom! Megváltozott a világ Szentendrén? Az országban mindenfelől csak a panasz a dölyfös, bürokratikus, embertelen bánásmódról. Én a földhivatalba járok rendszeresen, de tanúsíthatom, hogy az olykor előforduló hosszabb várakozás kizárólag az ügyfelek hibamenetes, megbízható kiszolgálása érdekében adódik. Az építéshatóságnál is, - a közelmúltban csak egyszer voltam -, és bejelentkezés nélkül, pikk-pakk kiszolgáltak olyan ügyben, amiért korában többször is sorba kellett ülni. Egyszer már (klikk ide!) adtam hírt kellemes meglepetésről ezeken az oldalakon, az ELMŰ ügyintézésével kapcsolatban. Igaz, ők nem közigazgatás, hanem a vállalkozói szféra. Noha nekik is ki vagyunk szolgáltatva.

Mint ahogy hasonlóan a DMRV Zrt-nek, ahol ma ért az új meglepetés. Anyám szentendrei lakásában véletlenül összekevertük a hideg és melegvíz órákat, hibás óraállást jelentettünk le. Amiből hatalmas túlszámlázás következett be. Én mentem az ügyfélszolgálatra  (anyám 90 éves korára tekintettel, egyébként is magamhoz hoztam Leányfalura, hogy ide jöjjön utána az állami költségvetési fejpénz), és 10 perc alatt helyére lett téve minden, azzal együtt, hogy befizettem a pénztárba a valós vízdíjat. Bemondásra! Külön kezelési költség, vízóraleolvasó kiküldése nélkül. És meg volt engedve az ügyintézőnek, hogy illetékességemet apám több éves halotti anyakönyvi kivonatával igazoljam, mivel még nem írattuk le a nevéről az órát. Még a személyigazolványomat sem kérte el.

Leányfalun az építési hatóságról kedvezőtlen híreket hallok. A bizonyítható saját esetemet már megírtam (klikk ide!), amikoris az ügyfelem által járható egyetlen megoldást elutasították, miközben a fennálló állapot rendezetlen, és az elutasítás indoklásában idézett jogszabály egy másik passzusa megengedné a megoldást. Az eljárási időt többszörösen túllépték, egyeztetésre nem hívtak be. Most várjuk a fellebbezés eredményét.

Tóth Béla 2012.06.11.

Megjegyzés az előírások betartásáról. Nem vicc, megtörtént, 1967. nyarán. Egy gépgyár portáján egyetemistaként mentünk be gyakorlatra jelentkezni. Egyik hallgató karján lógva akkor még ritkaságszámba menő zsebrádió szólt. A négyelemis portás kiszúrta, megállította, hogy fényképező gépet bevinni tilos. Mondjuk - ez nem fényképezőgép, rádó. "Engem nem érdekel, fényképezőgépet bevinni tilos. Akkor mehetnek tovább, ha azt itthagyják."- szólt. Többszöri ismétlés végén a portán kellett hagyni a "hatalom" által fényképezőgépnek vélt rádiót. Csak a gyárigazgató tudta elintézni, hogy egy hónapig ne kelljen a rádiót mindennap leadni.