LEÁNYFALU-n laktak, laknak, idejüket töltötték

LEÁNYFALU-n <a href="http://www.georeal.webzona.hu/lanyfalu">laktak, laknak, idejüket töltötték</a>
mintegy kétszáz neves személy ismertetőjét éri el a képre klikkelve

Félremagyarázás?

"Nem lehet kitiltani a hajléktalanokat" hirdeti a Metropol vezércikke (Klikk ide!).  "Élhetnek közterületen: a hajléktalanok mellé állt az Ab" így a HVG (Klikk ide!). Tegnap a televízió ugyanezen gondolatmenetben faggatta Tarlós főpolgármester urat. Aki első hallásra nem értette, hogyan károsíthatja a többség közbiztonságát, pszichéjét, turisztikai bevételét egy töredéknyi kisebbség rendetlensége. De elfogadva a jogtudósi döntést, azzal zárta a riportot, hogy megvizsgálják, mit tudnak tenni.

Azonban az említett cikkek belsejében már pontosan fogalmaznak az újságírók "Az Ab megállapította, összeegyeztethetetlen az alaptörvényben szabályozott emberi méltóság védelmével, ha az állam önmagában azt bünteti, hogy valaki kényszerűségből a közterületen él." A két dolog ég és föld. Akinek nem világos: Alkotmányunk nem tiltja a közterületen való tartózkodást, és nem korlátozza az ott tartózkodás időtartamát. Tehát  ilyen megítélési alapot nem fogalmazhat meg sem törvény sem más jogszabály. De az Alkotmányunk továbbra sem engedi meg hogy bárki másnak a terhére legyen, cselekedjen.

Tehát például amilyen alapon akár halmozottan eljárás indítható a virágárus nénike ellen a közterület foglalás körülményei miatt, ugyanazon az alapon a hajléktalannal szemben is el lehetne járni. Azaz az alkotmányt a hajléktalan valahol ott sérti, hogy a közterületet a funkciójától eltérően, mások megzavarásával veszi igénybe. A köz a funkció létesítése érdekében társadalmi erőforrásokat használt fel, ilymódon akár pénzben is megfogalmazható a károkozás és mértéke.

Ekkora félreértelmezéseket az újságíróktól sem fogadnék el. Hiszen ez jelenti a kiskaput a csúsztatások, rémhírek büntethetetlenségéhez. Azonban a jogszabályokat fogalmazó jegyzők, kormányhivatalnokok részéről munkakörükre való alkalmatlanságnak tartom. Ha egy törvényt Alkotmányt sértőnek, egy rendeletet törvénybe ütközőnek ítéltek, akkor annak megfogalmazóját ugyanúgy büntetni kellene, mint egy leszakadt híd tervezőjét. A mi egyetemünkön (Miskolc, 1960-as évek vége) a mechanikai tanszék azt hirdette, amikor értetlenkedtünk a szigorúsága miatt: "Aki ezt az egyetemet 2-essel végzi el, annak is joga lesz hidat tervezni, de az a híd sem szakadhat le!"

A Alkotmánybíróság másik döntésével kapcsolatban, miszerint megsemmisítette a közösségellenes magatartás önkormányzati büntetéséről hozott rendeleteket, a leányfalui rendeletek visszásságairól már korábban írtam (Klikk ide!). Pedig engem államigazgatásból laikusnak tart a magas polgármesterség, alaptalanoknak, vádaskodóknak hirdeti az ebben a blogban megjelentetett leírásokat.

Tóth Béla 2012.11.16.