LEÁNYFALU-n laktak, laknak, idejüket töltötték

LEÁNYFALU-n <a href="http://www.georeal.webzona.hu/lanyfalu">laktak, laknak, idejüket töltötték</a>
mintegy kétszáz neves személy ismertetőjét éri el a képre klikkelve

Hangulatkeltés Leányfalun!?




Árpi írta a most megjelent újságjában, hogy valakik azt állítják, Leányfalun hangulatkeltés folyik. A királyi sajtót nekem hogy-hogynem, még nem kézbesítették, ezért egyelőre előzetesben ez az én hangulatom. Kizárólag úgy, mint egy leányfalusinak.

A fiatalok kedvéért írásban:

Kicsit szomorkás a hangulatom máma,
Kicsit belém szállt a boldogtalanság.
Kicsit úgy érzem magam, mint a durcás kisgyerek,
Kinek elvették a játékát

Kicsit szomorkás a hangulatom máma,
Olyan borús lett e bűbájos világ.
Kicsit elbántak velem, na de történt már ilyen!
Szívem harag nélkül gondol rád.

Hogy, nekem miért nem rózsaszínű a világ? Például, mert
- miért nem baj, hogy tavaly 30 ezerrel kevesebben voltak a strandon? Ami 30 MFt bevételkiesést jelent a falunak.
- kinek jó, hogy nincs parkolóbevétele a strandnak, a belépőjegy terhére?
- ha ilyen lagymatag a hozzáállás, mi lesz velünk most, hogy beindult a Pap-sziget? Ők nem szemérmeskednek, kiteszik a reklám molinót. Persze Mészáros úr nem számíthat az adófizetők pénzére.
- mennyi esélyünk van kemény gazdálkodás nélkül hasonlóvá lennünk Hévízhez? Pedig turisztikai adottságunk sokkal előnyösebb. Ott a fürdésen kívül nincs más. Itt van főváros, Duna, Pilis, Szentendre, Visegrád. Hévíz üdülöingatlanjainak  száma, ahonnan a vendég automatikusan jöhetne, sokkal kisebb. De utcái európaiak!
- miért nincs a leanyfalu.hu honlapon az áprilisi képviselő testületi jegyzőkönyv?
- miért nem baj, hogy a 2008. évi 23 MFt vagyonnövekedés helyett tavaly -7 MFt veszteség volt a strandon?
- miért nincs újabban a leanyfalu.hu honlapon az önkormányzati újság?
- miért csúszik esőben balesetveszélyesen a Faluház körüli járda?
- azt hittem, ezt a pejoratív "hangulatkeltő" fogalmat a rendszerváltáskor eltemettük. A fiatalok nem tudják, az előző politikai vezetés alkalmazta azokra, akik nem értettek vele egyet.
- ...

Akinek más hangulata van, írja meg! Ide szerkesztem.
Részletek a korábbi bejegyzésekben.

2011.07. 31. Tóth Béla

Mennyire túlzott a 20 MFt?

Minap beszélgettem egyik önkormányzati képviselővel a strand dolgairól. Kifogásolta, hogy egy korábbi cikkemben 20 MFt elvárható nyereséget fogalmaztam meg. Szerinte ez túlzás. Itt becsatolom a 2008. évi műszaki fejlesztési beszámolót, miszerint 23 MFt értéknövelő beruházást tudtunk meglépni, sok más terhelő gazdasági körülmény mellett. Az eredeti táblázat itt látható leegyszerűsített formájából az is látható, ha valaki hozzáértés nélkül befogadja a hagyományos, jólszituált cégek ajánlatait, a dupláját fizetheti a szükséges és elégséges értéknek. A beszámolót annakidején a képviselőknek is megküldtem. Tehát továbbra is azt állítom, aki a leányfalui strandból nem termel ki 20 MFt tiszta hasznot, az máshol próbáljon szerencsét. Dr. Tóth Béla 2011.07.14.

Kitérő párhuzamok


Emlékeztető felvillantások a leányfalui és a Pap-szigeti strandról és kempingről. Leányfalui neveket nem említek, mert mindig sokszereplős volt a dolog, és a többséget mindig megvezették valakik, akikre soha nem lett kihirdetve felelősségük, de éppen ezért szellemük ma is munkálkodik. A teljes bejegyzéshez klikk ide!