LEÁNYFALU-n laktak, laknak, idejüket töltötték

LEÁNYFALU-n <a href="http://www.georeal.webzona.hu/lanyfalu">laktak, laknak, idejüket töltötték</a>
mintegy kétszáz neves személy ismertetőjét éri el a képre klikkelve

Az iskolabővítés margójára

Zsideiné - mindenki Icanénije -, Leányfalu díszpolgára, immár évtizedek óta töretlenül szervezte a szülőket, korábban harcolt a falu vezetésével az iskola fejlődéséért, Quirin Emőke a 90'-es évek elejétől, már a tornaterem létesítése óta dolgozott a pályázatokkal és az építkezés rendezésével. Nyíri Csaba polgármesterünk egyengette a jelen pályázat sorsát, az újságban is megköszönve a felülről jött segítséget. A többi képviselő - én úgy láttam - annyit tett érte, hogy megszavazta. Aki 2001-ben is képviselő volt, az akkor arra a településfejlesztési bizottsági elnöki javaslatra szavazott - egyikük még (hordó)szónoklva is -, hogy nálunk nincs szükség 8 osztályos iskolára. Elég a négy osztály, mivel Leányfalu népessége csökken. Szerencsére akkor volt egy képviselő, aki ki tudta számolni, hogy nemhogy csökkenne, de évente 250 fővel gyarapodunk. (részletekhez klikk ide). De neki bemondásra nem hitték el, amit az egész falu tudott, és mára számszakilag is igazolódott. Amikorra pedig 2002. évi tanulmánya elkészült, a képviselők leszavazták az akkori iskolaigazgató által szerzett 35 MFt-os bővítési támogatás befogadását.