LEÁNYFALU-n laktak, laknak, idejüket töltötték

LEÁNYFALU-n <a href="http://www.georeal.webzona.hu/lanyfalu">laktak, laknak, idejüket töltötték</a>
mintegy kétszáz neves személy ismertetőjét éri el a képre klikkelve

Hit, tudás, demokrácia

Ha hiszik, ha nem, ennek a három elvont fogalomnak az egyensúlyzavarára lehet visszavezetni azt, hogy Leányfalun átlagon alul hasznosítjuk a termálvizet. Pedig ez a második egyetlen lehetőség arra, hogy Leányfalunak legyen pénze úthálózatának fejlesztésre. Az első egyetlen a gyökeresen új adópolitika, de most arra mindössze az utolsó mondatban fogok utalni.

A Sorg-villa teljes értéke is kevés lenne csak azt helyreállítani, amit a csatornaépítés tönkretett. Mert fontos elvtársak hittek annak a csatornatársasági elnöknek, aki szerint munkaárkot megsüllyedés nélkül visszatemetni nem lehet. Hány éve már? És még ma is süllyed az országút Szentendrére vezető csatorna nyomvonala. A határcsárdánál, mint amit késsel vágtak el, abbamarad. Szerintem, ott abban hittek, hogy a kivitelezőtől független, megalapozott szaktudású műszaki ellenőr alkalmazása lehet az utólag nem ellenőrizhető mélyépítési munka jó minőségének záloga.

Mi a DMRV Zrt által megrendelt szakvélemény alapján döntöttük el, hogy nem pereljük kártérítéssel a DMRV-t a Vadrózsa utcai földcsuszamlásért. Az ilyetén döntésért felelősek tudatát nem lehett befolyásolni olyan aprósággal, hogy ugyanazon a helyen fél éven belül csaknem kilenc csőtörés volt. Még ez a felemlített szakvélemény is kénytelen volt leírni, hogy a csőtörések alkalmával legkevesebb 400.000 liter víz csinált magának utat a föld alatt. Mit ad Isten, a szakvélemény kimondta, mozog a föld a Vadrózsa utca alatt. Hogy akkor a DMRV-nek olyan technológiát kellen alkalmaznia - úgy, mint a gázszolgáltatónak -, ami ehhez a tényhez alkalmazkodik, azt nem kérdezték a szakértőtől.

Az akkori képviselő testület bányakár szakértő tagja (a bányakár szakértő azzal foglalkozik, hogy a föld alatti eseményeknek milyen hatásuk van a felszínen) csaknem minden tárgyalásról utólag szerzett tudomást. Teljesen demokratikusan. Hiszen nem volt tagja a településfejlesztési bizottságnak. Mint ahogy egy korábbi ciklusban a városfejlesztési mérnök sem. Az utóbbi két választáson pedig döntő kortes ígéret volt a hagyományok tisztelete. Ehhez az ígérethez való maradéktalan ragaszkodást vélem én látni a településfejlesztési vonalon. Mert a többi terület gyökeresen megváltozott. A kulturális vonal szárnyakat kapott, a szociális juttatások döntéseihez nincs szükség bizottságra, A gazdasági bizottságban minden képviselő benne van. Talán azért, hogy a döntéselőkészítés (szakmai) függetlensége biztosított legyen?

Folytatás későbbi időpontban a "Szavak és ami mögöttük van" (klikk ide) című cikk kiegészítéseként.
Tóth Béla 2011.10.21.

"Minden nap győzelem!"

Az alábbi bejegyzést ispiráló pályázati téma (klikk ide: http://prokontraleanyfalun.blogspot.com/2011/10/szavak-es-ami-mogottuk-van.html#energetika ) happy end-el végződött! A FIDESZ beállítotságú vezetés nem hagyta magát megzsarolni. Külső információkkal megerősített műszakiukra hallgatva úgy döntöttek, inkább ne kapjanak támogatást, mintsem 100 év körüli megtérülésre elköltsenek egy halom EU támogatást (a szentendrei Közép- és Kelet-Európai Regionális Környezetvédelmi Központ beruházásához hasonlóan. Klikk ide, és a megtérülést lásd a végéről harmadik bekezdésben http://www.euroastra.info/node/14579/print ) A pályázati határidő lejárata előtti utolsó pillanatban a pályázatíró beadta a derekát, és elhagyta a hatékonyságot rontó elemeket. A végeredmény üzemeltetési kölségek nélkül(!) a korábbi éves fűtési költségnek 20%-a mértékű pénzbeli bevételt hoz majd a kórháznak. Továbbmenve, a vezetés nem fizette ki a fölösleges részletek tervezési díját. Ami lényeges különbség még, hogy a beruházási költség egynegyede lesz az eredetinek. A teljes bekerülés néhány év alatt megtérül. De kinek fáj - a magas beruházási tételekben érdekelteken kívül -, ha a hasznosulás többszörös? Azaz jógazda módján sáfárkodtak az adófizetők támogatásával.

Tóth Béla 2011.10.20.

Fejlődésünk záloga, a pályázat


A facebook-on találkoztam ezzel a gondolatébresztő (szerintem) fotomontázzsal. Szerzője Tóth László (fotográfus?). Nekem az ott kitett apropótól eltérő gondolatok jutottak eszembe róla.


1. Kell a kultura, de előbb meg kellene dolgozni érte. Saját erőből kellene tudni elkerülni az éhhalált.

2. Igen ám, de most a megújuló energiára van támogatás! Az 5 % önrész belefér a családi pótlékba, az EU-nak átutalt 95 % meg megy a német napelemgyártók zsebébe. Még mindig jobb, mint azért fizetni, hogy kivágják a magyar marhát, kivágják a magyar szőlőültetvényeket, a maradék földön meg a filléres energiafüvet termesszünk. Ha már voltunk olyan bolondok, hogy felszámoltuk az energiabányászatunkat. Ezt támogatás nélkül. Nemcsak kötelező olvasmányként kellene átfutni a Bánk bán-on, agyunkba kellene vésni a mondanivalóját. Halgassa meg a Kossuth Rádió 14-i Ütköző című műsorának utolsó mondatait a 12:30 iodőpontra klikkelve.

3. Az erkölcsi bukfencet ne a putri előtt álló család nyakába varrjuk! Azt se tudja, mi folyik körülötte, netán hol vezették meg.

Csaknem ilyen bicskanyitogató pályázatírói magatartással találkoztam a napokban, amit el kell elmesélnem itt. Ha elolvassa, meglátja, a képi asszociáció arra az esetre is ráillik. Az utóbbi években több hasonló pályázatírói ajánlatot kellett elutasíttatnom, ezért tartom fontosnak, hogy a leányfalui pályázatok ellenőrzésére használjuk ki minden elérhető erőforrásunkat, és a nyilvánosságot. A nyilvánosság nem a bizalmunkat élvező képviselőink, hanem a szemfényvesztő szélhámosok elleni védelemhez kell, és a lelepleződés valószínűsége miatt csaknem teljes értékű megoldás.

Tóth Béla 2011.10.17.

Dörner György védelmében

Bocsánat a kissé túlzó címért. Nem kell - és különösen nekem nem az én csekély ráhatásommal - megvédeni művész urat. Megvédi őt a múltja, és a nyilvános társadalmi szereplése.

Hol volt ez a felháborodás Alföldi Róbert kinevezésekor? Vagy neki volt közgazdász végzettsége?

Igaz, hogy a szakmaiság híve vagyok. de a munkában, és nem a papírokban. Ha van elhivatottság, akkor csak megfelelő szakmai munkatársak kellenek a jó működéshez. Ha az igazgató leveszi a szakemberek fejéről az összeszervezés feladatát, akkor már hasznos. Ha képes hatékony stratégiát felállítani, működtetni, akkor nem hiába ül a székben.


Tehát most, mivel nem ismerem közelről Dörner urat, érzelmi és politikai oldalról közelítem a kérdést. Dörner úr bizonyítottan leányfalusi. Örülök egy leányfalusi megbecsülésének. Örülök, hogy Leányfalu súlya ezzel is nőtt. Örülök, hogy a kormány politikai akaratát újabb személy erősíti. Az ő politikai hovatartozása egyértelmű. Ez azért fontos, mert a kormány célkitűzése csak akkor tud megvalósulni, ha a bólogatás és melldöngetés helyett a cselekedetek iránya azonos.

Miért ne lehetne neki is annyi bizalmat megelőlegezni, mint a leányfalui strandigazgatónak? Ö azért lett megválasztva, mert közgazdász. Az őt megelőző évben 23 MFt értéknövelő beruházás valósult meg a strandon. Ő tavaly veszteséget csinált. Mégsem érdekel senkit, hogy ezen túlmenően, menyi pénzt adott át a strandnak a falu 2010-ben. Egyetlen leányfalui nem csatlakozott ennek a blognak ilyetén kérdéseihez. Sem itt, sem a facebook-on, sem az iwiw-en. Bocsánat! Kezdetben volt néhány visszajelzés, közzé is tettem.  De érdemi megnyilvánulások híján elenyésztek. Az érdeklődés viszont rohamosan nő.

Tóth Béla 2011.10.13.

Dörner György igazgatói kinevezéséről hozzáértők vitája hangzott el ma a Kossuth Rádió Ütköző című műsorában. Itt hallgathatja meg: a 12:30 időpontra klikkelve.

Tóth Béla 2011.10.14..

A teljesség igénye?

A Leányfalui Hírek legutóbbi száma bemutatja, ki mindenki leányfaluit találunk a "Művészeri ki kicsoda" című kiadvány régiónkra vonatkozó részében. Önmagában is sokatmondó névsor. Ha blogunk kezdő, legközismertebb személyeket felvillantó képsorára kattint, akkor el tud böngészni a nemcsak a művészi, hanem az élet minden területén maradandót alkotó személyek között. A fellelt közzétett életpályájuk hozzálinkelésével együtt. Akinek mp3 codec-e van, hallgathatja a Faluház egykori - sajnos meg nem ismételt csodálatos CD kiadványának részleteit, aminek címe "Üdv a Dunának" volt, az előadóművész Dörner György. A képeken kívül a "Hangtár" szóra klikkelvel tudja meghallgatni a néhány perces részleteket. A "Kortársaink" szóra klikkelve azoknak a leányfalui ilkletőségű személyek bemutatóját éri el, akik híre maradandóvá lett.

Igényem ellenére, nem teljesek a blog listái. Pedig több éve kérek minden látogatót, hogy írja meg nekem, ha bármi hiányosságot tapasztal velük kapcsolatban. Egy kezemen meg tudom számolni, hány segítséget kaptam. Nem tudom kin múlik, de a fent nevezett, mértékadónak tekinthető kiadvány sem teljes. Hogy mást ne említsek, Dörner Györgyöt kihagyni belőle! Nem lehet szó nélkül elmenni mellette.

"Még az aranyból is elcseppen!" - mondogatta a nagymamám. Azaz semmi sem tökéletes. De ha senki nem foglalkozik a hibák felmutatásával, a hagyományok a hibákkal terhelten terjednek tovább, és sokkal alssabban érjük el céljainkat.

Tóth Béla 2011.10.13.

Már nem csúszik a Faluház járdája!?

Levették a bejárat előtti fáról a figyelmeztető transzparenst.
Jó lenne tudni, azért, mert csúszásmentesítették. (Nem a táblát, a járdát.) Ekkor éreznénk, hogy ez a blog nem hiábavaló. Pontosabban akkor, ha a csúszásmentesítést a tervező vagy a kivitelező fizetné. Ennek persze előfeltétele, hogy erre alkalmas legyen az egykori szerződés, és az önkormányzati műszaki felügyelet. Node, - mondhatnánk - amikor a szerződés készült, rakták a követ, nem volt balesetveszély!
De ha netán még továbbra is csúszik, jobb volna táblával segítve megelőzni néhány kéz- vagy lábtörést. Köszönet annak akinek eszébe jutott a figyelmeztető. Legfeljebb jobban kellet volna illeszteni a hely szelleméhez. Megjegyzem, a blogban nem a tábla láttán tettem szóvá a problémát, hanem saját tapasztalatomat követően.

Megjegyzés: délután megnéztem a járdát is. Tényleg csúszásmentesítették. No nem az egészet. Csak a bejárat előtti sávot. Kéretik nem lelépni róla!

Tóth Béla 2011.10.09.

Az alábbi bejegyzés apropóján

két szakállas vicc jutott eszembe:

Mórickát apja felpofozza. Móricka jókorát kacag.
"Minek örülsz kisfiam?" - kérdezi az apa.
"Végre törődik velem, Apám!"

"Te kergeted azt a kutyát, Tasziló?" - kiált oda Arisztid.
"Már hogy' tekergetném. Nem látod, hogy meg akarom fogni?"

TB

Helyreigazítás helyett

Állítólag egy blogbejegyzésem sérti képviselőink becsületét. Újraolvasva sem találom bántónak azt a kemény hangvételű szövegezést. Nagyon kérem kedves olvasóimat, ismerőseiket is tájékoztassák arról, hogy a blog nem akarja bántani a nagy többségében hasznos, eredményes képviselői munkát, beleértve a polgármester úrét. Semmiképp nem akarta bántani a vallásos emberek hitgyakorlatát. Valaki félreértette, vagy félremagyarázta azt, amikor a közbeszerzési törvényt írtam körül közérthetőre fordítva. Illetve igyekeztem nyomatékosítani, hogy ezen törvény alkalmazása alól senki, semmikor nem kivételezett. Az idézett tényekről, információkról  nem én tehetek.

A kifogásolt 2011.08.29-i bejegyzésben bizonyítéknak belinkelt testületi ülési jegyzőkönyvet időközben eltávolították a helyéről, ezért azt onnan már nem, de innen le tudják tölteni. Ez a jegyzőkönyv regisztrálta a képviselők állásfoglalását a 2009.08.20-át követő betörés kapcsán felmerült pénzkezelési szabályzat megsértésének személyi felelősségéről.

A blogban alkalmazott, a szakirodalomban "kemény interjú"-ként tárgyalt stílus nem a testület minősítését célozza, hanem figyelemfelkeltés, és véleménynyilvánítás elérése érdekében van.

Tóth Béla 2011.10.06.

Részletesebb kifejtéshez klikk ide! Utolsó frissítés: 2011.10.11.

Ma elértük a havi ezerszeres megtekintést!

Azaz, Leányfalut naponta érdekli, mi történik Leányfalun!
A Google bloggerből vezetett statisztikához klikk ide!
2011.10.03.

Más sem érti

A "Nem értem" című cikk "headline" bekezdése is kifogásolja a központi újság félévi költségvetési beszámolójának értelmezési nehézségeit a Leányfalui Hírekben. Én más aspektusból írtam ugyanerről itt.

Éppen az eltérő nézőpont miatt tennék hozzá néhány gondolatot. Ugyanis nem vagyok benne biztos, hogy egy pénzügyes által készített beszámoló másképp jelent volna meg.

Először is, tapasztalatból tudom, hogy a Polgármesteri Hivatal pénzügyi vezetője mindig korrekt, pontos, a célnak megfelelő részletességű beszámolót készít. Természetesen többnyire a képviselők  számára, akiknek más forrásból is van rálátásuk a költségvetésre.

Másodszor, ha jól emlékszem (önéletrajzát nem találom a neten), polgármesterünknek vendéglátói igazgati gyakorlata is volt. Márpedig a mi időnkben egy igazgató jelöltnek valamit fel kellett mutatni. Nem volt elég - mint ma - az önéletrajz és féligjárt iskola.

Harmadszor. Tessék összehasonlítani a strandi beszámolókat. A 2010. évről és a 2009.évről készítettek önkormányzyati testületi ülési jegyzőkönyvi megjelenését. Mindkettőt közgazdász készítette. Sőt! Ugyanaz a személy. Valahol mégis nagyon nagy különbség van. Vagy a közzétételi koncepcióban, vagy a forrásmunkában (a korábbi anyagot az előző igazgató adminisztrációja alapozta meg). Igazgató úr egy helyen azt nyilatkozta, hogy a mérleg és az eredménykimutatás a cégbíróságon nyilvános.

A teljes cikkhez klikk ide!

Tóth Béla 2011.10.01.

Megjegyzés: szokásom szerint bizonyításul be akartam linkelni az utolsó bekezdésben felemlített strandi beszámolókat, de a www.leanyfalu.hu portálon a 2010. márciusi jegyzőkönyveknek nem működik sem az új sem a régi elérhetősége. Ez a köztájékoztatásunk fejlődése?

Emlékezzünk Makovecz Imrére!

Szomorú hír volt a héten, hogy elhúnyt Makovecz Imre.

Iskolájának különleges, mindenkit gyönyörködtető, historizáló megoldásai Leányfalu néhány épületén is hirdeti halhatatlanságát.
2011.09.30.

(a leányfalui  kép hirdetőportálról lett átvéve)

Szégyenlista vagy útépítés?

Sok más eldöntendő kérdés között helye van ennek a kérdésnek is a falunkban. Különösen azért, mert legtöbbünk a háza előtti útja érdekében veszi a fárdságot odaklikkelni, ahol gazdasági helyzetünkről olvashat valamit. Bár sejti, hogy valahol az ő választópolgári megnyilvánulása is benne van az eredményben, még információt keresni sem fárasztja magát négy éven át. Majd néhány szórólapról kiválogatja azokat a mondatokat, melyek megerősítik hitét. A kifejtéshez klikk ide.

Tóth Béla 2011.09.27.

Köztájékoztatás a költségvetésről


A féléves kiadások az időarányos költségvetési összeg negyedével lettek túlteljesítve.

Olvasom Leányfalu önkormányzatának havilapja szeptemberi számában. Nos, ne szó szerint keressék, mert odaírva így találják - "a (féléves) kiadások főösszege: 324.636.000 Ft".

Az összehasonlításra alkalmas költségvetési számot viszont a 2011.02.14-én tartott testületi ülés jegyzőkönyvében találhatjuk úgy, mint az éves költségvetési főösszeg 524.210.000.- Ft fele, azaz 262.105.000.- Ft.
Hogy ez magyarul mit jelent, klikk ide!

Tóth Béla 2011.09.26.

Utózönge a "Ripacsok"-hoz

Mély tisztelettel adózom mindenkinek, aki szűk hazája érdekében nem sajnálja fáradozását. Külön tisztelet azoknak, akik ingyen teszik. Nagyon örvendetes, hogy dugig telt ház előtt volt utóbbi előadásuk. Örvendetes, hogy jó néhány, a kultura terjesztésében elkötelezett honfitársunk képes megmozdítani településünk lakosságát, bizonyítani hasznosságát a művházunk megújulásának.
 A teljes cikkhez klikk ide. Benne központi újságunk szerkesztőjének szerepéről, a faluház gazdasági körülményének vitájáról, a leányfalui marketing szemléltetéséről.

Hol rontottuk el?

Kérdezte az újság (no nem a központi!) (5) Loszmann János képviselő úrtól augusztusban. Nekem vannak más válaszaim is. Aki pedig európai utat akar még életében a háza elé építtetni, európai települést szeretne maga köré itthon, az elgondolkodik a kérdésen, a válaszokon, és a tennivalóján.

Szerintem alapvetően a hittel van a baj. Azt hisszük, aki a nyájunkba tartozónak vallja magát, az mindenben jó. Azt hittük, aki jól tud költekezni, az jól fog tudni pénzt csinálmi akkor is, amikor már a régi kapcsolatok nem működnek. Azt hitték, a Sorg-villa és tsai csak mozdíthatók lesznek egy ciklus alatt, akkor is, ha semmit nem tesznek az állagmegóvás és a kellősítés érdekében. Azt hitték, a strandot elég "közös erővel életben tartani", mert a messziről jöttek csak nem tudják felélni az összes hozadékot. Azt hiszik, ha nem kellő gonddal felügyelnek egy intézményt, akkor az magától képes a maximumot szolgáltatni a tulajdonosának. Azt hiszik, hogy a tulajdonlás önön magától teremti meg a versenyképességet a tulajdonosnak. Legfőképpen azt hiszik, ha valakit megválasztottak vagy beválasztottak, annak ettől bebetonozott polihisztor esze teremtődik.

Én pedig állítom, ha továbbra is azt hisszük, nem kell számtalan referencián keresztül meggyőződni arról, kit válasszunk, akkor addig írhatjuk a vargabetűket a kátyúink körül, amíg az evolúció nem talál helyettünk megfelelőt. De ne feledjük, a referencia kívülről kell, nem önfényezésből. Tehát a referenciát le is kell ellenőrizni. Az ellenőrzés pedig idő és fáradság nélkül sehol nem ad reális eredményt.

Tóth Béla 2011.09.12.

Szigorúbb gazdálkodás kellene

Mondta az újságnak (4) Loszmann János képviselő úr, az önkormányzat Pénzügyi és Gazdasági Bizottságának elnöke és a strand felügyelőbizottság tagja. Árpi hozzátette, hogy gyengül az adófizetési morál.

Emlékszem, korábban konkrétabban is fogalmazott János. Miért levelezik a Polgármesteri Hivatal a polgárokkal tértivevényesen? Elég lehetne a fizetési felszólításokat tértivevénnyel kiküldeni. A nagyon nagy többség törvénytisztelő. De mindig az utóbbiak szívják meg, néhány szélhámos miatt - fogalmazzuk fiatalosan. A többi képviselő úgy látszik, nem olvasta azt az újságot. Polgármester úr pedig valahol azt válaszolta, 300 eFt a mi költségvetésünknek nem tétel. Engem pedig az is bosszant, amikor négy borítékot veszek át egyszerre a postástól, ugyanabban a témában, ugyanattól a polgármesteri hivataltól, ugyanattól az adóügyi csoporttól (most nehogy azt higgyük, hogy Pajorné Olgin múlik) a feleségemnek, lányomnak, nekem és a cégünknek címezve. Ha nem lenne számítógépes a világ, akkor is bosszantana. Szentendréről, Balatonföldvárról sima levél érkezik.

Más. A balatonföldvári városgazdálkodásnak ma küldök egy faxot, hogy vágják le a parlagfüvet a telkemen, holnapután itt a számla - sima levélben -, hogy elvégezték a fűkaszálást. 13.000 Ft ezer négyzetméterre. Nálunk mennyi német és budapesti telektulajdonos nem tud eleget tenni az ingatlanja körüli rendbentartási kötelezettségének! Erről a témáról is írt a leányfalui média. Igaz a Móricz családra kihegyezve. Igaz, a szerzői jogdíjukban kotorászva. Igaz, mióta leányfalusi eszemet tudom, a falu tőlük várta a világhírnév turisztikai értékké konvertálását. Igaz, itt a fűkaszálási vállalkozás sem a falut gazdagítaná.

Azt pedig szeretném a központi sajtótól kérni, számoljon be hivatalosan az adózási morál részleteiről. Benne arról, mennyi adótartozást terheltek már ki jelzálogra? Igaz, a jelzáloggal való megterhelésnek is van költsége, amit a nemlétező cash-ből kellene fizetni, ami ki tudja, mikor térül meg. De egyszer megtérül! Nem úgy, mint a kamat. Persze az adósságbehajtásnak vannak más módszerei is, csak azok még kevésbé népszerűek a választópolgárok körében.

Tóth Béla  2011.09.10.

Jobban már nem adósodhatunk el.

Írja az újság (3). A Képviselőtestület 43 MFt maximumot hagyott jóvá. Aki elolvassa (mosr már olvashatja) az ülés jegyzőkönyvét, láthatja a valódi okot: az OTP nem hajlandó a költségvetés főösszegének 12-ed részénél több folyószámlahitelt nyújtani. (Megjegyzendő: másfajta adósságunk is van)

Érdekes, mennyi mindenben megy a szembe a kormánypolitikával a mi kormánypártinak hitt testületünk (lásd a korábbi cikkeket)! Orbán óriási lépésekkel törleszti az adósságot, hogy az adófizetők pénze ne az idegen érdekeltségű bankok zsebébe vándoroljon át. (Az idegen érdekeltségű hangadók gyalázkodása ellenére.) Mi pedig azt is felvennénk, amit már nem adnak. Pedig a kamatterhünk sokkal nagyobb, mint a Sorg-villa fenntartására fordított összeg. Pedig a Sorg-villára (értelmesen) költött pénz megtérülne. A kamat pedig számunkra haszontalanul vándorol a bankár zsebébe. Mármint a folyószámlahitel kamata. Azzal a bankár nem vádolható, hogy olyan dologra vettünk fel kölcsönt, ami soha nem termeli meg az árát (mert ilyen dolgot képtelek vagyunk kitalálni, megvalósítani, hiába van aranyat tojó termálvizünk, hét hektár építési telkünk)

Itt jegyezném meg, engem zavar, amikor valaki büszkén kiemeli, hogy a beruházása Európa-támogatásból valósult meg. De azt a pénzt (meg valamivel többet) a mi adófizetőink befizették Európa kasszájába! Csak Európa döntötte el, mire adta vissza! Lássuk már a dolgok lényegét! Ne csak nézzünk, mint .... A 4-es Metrónak azt a részét, amit Budapest nem hajlandó állni, fizeti a nincstelen nyírségi is, aki talán életében nem fogja látni. Két csatornán is. Az országos büdzséből, és az Európának átutalt adójából. Hogy európai kocsikat vehessünk. Nem ám Győri Vagon és Gépgyárat, Rába traktort fejleszteni! Audinak, kóreaiaknak rabszolgákat tenyészteni lett volna lehetőségünk, ha belerokkanunk az adósságba.

Megnyugtató lehetne Loszmann képviselő úr azon mondata, miszerint a képviselő testület úgy döntött, ingatlan eladásból folyószámla betömködés nem történhet. Attól függ, kinek a kezében! Egy példával jobban tudom illusztrálni félelmemet. A szoc. segélyre szorulók természetben (nem pénzben) nyújtott támogatása ellen érvelők egyetlen jogos érve az, hogy amit természetben nyújtunk (gyerekézkeztetés, élelmiszerjegy stb.), azt nem kell a családi kasszából állni, azaz el lehet inni. Tehát nem az elnevezés a lényeg, hanem a fékentartás.

Mondják sokszor, az kritizáljon, akinek megoldása is van. Én már sokszor (úgy tűnik nem elégszer) hívtam fel a figyelmet Leányfalu gazdálkodásának alapvető problémájára. Itt, most csak röviden utalok rá. Leányfalu ingatlanjainak mintegy egyharmadában lakunk. Az ebben lakók száma alapján kapjuk az állami apanázst. A költségeink az iskola kivételével a három harmad mértékkel arányosak. Ha a kétharmad fedezetlenségének egyensúlyát nem teremti meg a testület, nem tud egyenesbe kerülni. Akkor sem, ha város lenne a nevünk. Én javasoltam tehermentes megoldást ezeken az oldalakon. De képviselőink a kényelmetlenséget sem hajlandók felvállalni. Rendszerváltásunk első három ciklusában olyan polgármesterünk volt, aki egy dolgot keményen kézbentartott. Fedezetlen kiadáshoz nem járult hozzá. Az említett kényelmetlenség elkerüléséhez felvállalta a szegénység kategóriáját. De messze elkerülte a fizetésképtelenség szégyenét és terheit. Szinna Gábor polgármester úr által felvett strandfejlesztési hitelek pedig - melyek a vízforgatók létesítésének törvényi kényszerítése miatt merültek fel -, megtérülhetnének, ha rentábilis gazdálkodást és nyereségtermelést követelnénk az igazgatótól.

Tóth Béla 2011.09.08.

Megjegyzés:
1. "az önkormányzat nem üzleti vállalkozás" - írta az egyetlen pártszínekben induló képviselőnk a lapjában (aminek szerkesztőjéről zárt ülésen döntöttek). Teljesen igaza van. Csak az adóforintjaink elköltésével foglalkozik, többnyire a megkérdezésünk nélkül. 2011.09.08.
2.  Ami megjegyzéseket a facebook-on kapok, nem teszem a kirakatba (, mert nem rólam szólnak). 2011.09.09.

Azt írja az újság...(2)

(mármint Árpi), hogy a gazdálkodás és a gondtalan (vagy gondatlan?) költekezés között van némi különbség.

Mivel a strand a falu egyik lehetséges bevételi forrása lehetne a falunak, próbáljuk meg megítélni, az ottani gazdasági események melyik kategóriába sorolhatók. Bár a gondtalan jelző túlzás, mert gondosan megválasztott elkendőző mondatok jelennek meg a www.leanyfalu.hu portálról a jegyzőkönyvek menüpontból letölthető májusi, a strand gazdasági beszámolójáról szólő önkormányzati jegyzőkönyvben. Különösen, ha az előző évi beszámolóval hasonlítjuk össze. Pedig a beszámolót készítő személy ugyanaz volt, csak az eredmény származott más tollából. Előljáróban megjegyzem még, nem valakinek a sikertelenségét akarom kipellengérezni. Arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy próbálja már összeszedni magát az önkormányzat, és valamiféle elvárást megfogalmazni, megkövetelni a gazdálkodási lehetőségeivel szemben. Nem csak várni a sültgalambra az állambácsitól. Illetve a Sorg -villától.

"Az új ügyvezetésnek a gazdálkodás minőségének javítása érdekében tett erőfeszítései egyre több megoldandó problémát hoz felszínre, melynek megoldására láthatóan nincs anyagi fedezete a Fürdőnek.”- olvashatjuk a beszámolóról írott jegyzőkönyvben. Gyönyörű mondat! Tekintettel arra, hogy az összehasonlításul vett előző évhez képest minden területen romlottak az adatok, a vezetés erőfeszítéseit csak úgy lehet értelmezni, hogy önmagukkal erőlködtek problémákat csiholni. Annak érdekében, hogy legyen indok a falu zsebében kotorászni. Vegyük észre, hogy a bérjellegű kiadások tetemes megemelése mellett a legnagyobb létszámú részleg, az úszómesterek vállalkozásának költsége mégis nőtt a tervezetthez képest 4,2 Mft-al. És akkor azon tépelődünk, hogy a polgármester gazdasági bizottsági jóváhagyás nélkül felvesz 2,5 Mft hitelt?! Akinek van némi gazdasági ismerete, tudja, hogy az alvállalkozásba adás mindig többe kerül. A saját érdekében működő vállalkozás csak azt adja ki allvállalkozónak, aminek végrehajtásához nincsennnek meg a saját képességei. Úszómesterekkel a környéken Dunát lehet rekeszteni. Csak nem kellene lustának lenni foglalkoztatni őket. Remélhetőleg az igazgató úr fürdővezetővé való kitaníttatása (a falu pénzén) meghozta a szakmai megfelelőséget (lásd korábbi cikkekben).
(folyt. köv.)
Tóth Béla 2011.09.07.

Megújult a központi internetes portálunk.

Megújult a www.leányfalu.hu vettem észre ma reggel. Első ránézésre sokkal olvashatóbb, áttekinthetőbb és "leányfalusibb". Azaz megjelenése szembeötlőbben utal Leányfalura, mint a régi. Ez azt hiszem, sokunknak örvendetes változást jelent. Bár a 2000. körüli felvezető animáció művészisége (úgy tudom Mosonyi László alpolgármester úrnak köszönhetően) talán megmentésre érdemes lenne. Az akkor nehézkes betöltődés a 14,4 kbaud-os modemekkel a mai megavilágban már nem jelentene hátrányt.
Ebben az új megjelenésben megtalálható végre a régen várt strandi gazdasági beszámoló a a májusi jegyzőkönzvben. Mit ne mondjak, jóval kurtább, mint az egy évvel korábbi. Első olvastara nem tudom bővebben értelmezni a korábbi megjegyzéseimnél, de igyekszem mielőbb pótolni a közérthetővé fordítást. Tóth Béla 2011.09.06.

Magyargyalázás egy Kossuth-díjastól

A szabadság csúcsát magukénak követelô önelégült hordószónokok (lásd: http://hunhir.info/?pid=hirek&id=44793 ) láttán kezdem szégyelni magam a fiatalok elôtt. A mi idônkben ezekrôl hittük, hogy a rendszerváltás szóvivôi. Valószínû, hogy az ilyen tévhitek miatt haladunk többet hátra, mint elôre? Most azzal áltatom magam, hogy csak egyes személyek. kóros elfajulásáról van szó.

Ellenben, ha a Leányfalut jobbítani szándékozók továbbra is szó nélkül mennek el a kormánypolitikát mind jobban és mind fékeveszettebben gyalázkodó megnyilvánulások mellett, akkor esélye sem lesz a falunak megszabadulnia az egyes, magát jobboldalinak vagy szimpatizánsának mutató tehetségtelen képviselôitôl.

Jenô! Azt írja az újság ...

(Mottó: mondta mindig Psota Irén a kabaréban. Amikor még volt súlya a kabarénak. Jenô helyett most én próbálok magyarázni. Forrás: Leányfalui Hírek)

Közbeszerzési eljárás keretében a pályázaton a nyertes 155 MFt ajánlatot tett. Majd benyújtott 192 MFt-ról számlát. Miközben nem gondoskodtak arról, hogy a Faluház fûtése termálvízzel legyen megoldva, ami jelen áron êvi 3 MFt többlet költséget jelent. Miközben az épület körüli közhasználatú teraszt. és járdát nem csúszásmentes kerámiával burkolták. Miközben a Képviselô Testületben két építészmérnök bábáskodott a dolgok felett. Közülük a környezetvédelmi végzettséggel is rendelkezô most már egyszemélyben irányítja a településfejlesztési feladatokat.

A közbeszerzési törvény betûi szerint is, de szellemében mindenképp tilos az ajánlatot meghaladóan számlát megfizetni. A pályázati kiírást meghaladóan pótmunkát igényelni. Ugyanis csak így biztosítható a verseny tisztasága. Csak így biztosítható, hogy a korrumpálás kõltségei ne rövid úton "képezzenek egyenleget a felmerülés helyén". Kérem a faluban élô ügyvédeket, bírákat, cáfolják, ha rosszat írtam. De éppen most foglalkozik az országos média a képviselôk büntetethetôségével. Csak lehet, hogy az új Alkotmány szerint folyó perek precedense nem születik meg a következô választásokig. A mi vezetôink pedig kényszerítô körülmény nélkül nem vonják le a konzekvenciákat. Lásd a 2009. évi strandi betörês felelôségrevonás elodázását itt. "Öt évig ráérünk" - mondta jegyzôkönyvbe valaki. Had merüljenek a bizonyítékok homályba! - gondolhatnám az indítékot én.

Azért is említem a közbeszerzési törvény szellemiségét, mert ezen az alapon el tudnak igazodni azok is, akik elzárják maguk elôl a világi, politikai "torzsalkodásokat". A Tízparancsolat "Ne lopj!" (a közösbôl) igéjének világi megfogamazásáról van itt szó. Nem biztos ám, hogy aki templomba jár, az vétlen. Vagy a hálapénzt a vallás is más kategóriába sorolja, és a gyónás mentesít?

Tóth Béla 2011.08.29.

Megjegyzés: amennyiben a fenti, a felelősségrevonás elodázását bemutató eredeti anyag linkje még mindig nem működik, akkor  annak betű szerinti másolatát ide klikkelve érheti el.  2012.01.25.



A hír igaz!

Valóban nem tudott a pénzügyi bizottság elnöke arról, hogy költségvetésen kívül hitelt vett fel a polgármester, írja a Leányfalui Hírek.
Most ez demokratikus, vagy botrányos?
Tóth Béla 2011.08.26.
U.i.(2011.08.27.: ennek a politikának az előjeleiről cikkezek mintegy fél éve alább és a csatolmányokban, amióta hozzá lehet férni megbízható információ morzsákhoz. Csakhát megint egyre többeket be lehet etetni azzal, hogy utcai polgárnak politizálnia szégyenletes bűn.

Fiataloknak új lehet a 70-es évek egyik vicce a médiáról.
"Moszkvában Chevrolet-eket osztogatnak!" - írta a Pravda.
Később a közvélemény nyomására megjelent egy apróbetűs korrekció:
"A hír igaz, csak
nem Moszkvában, hanem az orszában,
nem Chevrolet-ket, hanem Chaikákat, és
nem osztogatnak, hanem fosztogatnak.
(Magyarázat fiataloknak:
Pravda - mint a Népszabadság volt(?),
Chevrolet - az a nyugati csúcsmodell, ami a szoc. táborban csak kiváltságosoknak volt elérhető,
Chaika, Csajka angol írással - az a keleti csúcsmodell, ami a szoc. táborban csak kiváltságosoknak volt elérhető.)

Botrány a Faluházban holnap

Megint a RIPACSOK ügyködnek. Részletekhez klikk ide. 2011.08.26.

Meghívó péntekre a Faluházba

Részletek a képre klikkelve

Újra történik valami a Sorg-villa körül

Kitisztították a kerítés melletti sávot. Lehet, hogy felmérés érdekében. Aki meg akarja nézni a villa jelenlegi állapotát, elérheti innen.