LEÁNYFALU-n laktak, laknak, idejüket töltötték

LEÁNYFALU-n <a href="http://www.georeal.webzona.hu/lanyfalu">laktak, laknak, idejüket töltötték</a>
mintegy kétszáz neves személy ismertetőjét éri el a képre klikkelve

Bejegyzések dátum szerint rendezve a(z) "kováts kristóf" lekérdezésre. Rendezés relevancia szerint Az összes bejegyzés megjelenítése
Bejegyzések dátum szerint rendezve a(z) "kováts kristóf" lekérdezésre. Rendezés relevancia szerint Az összes bejegyzés megjelenítése

Azért vannak szép helyek is Leányfalun

A facebook-on ezzel a kísérőszöveggel tettem közzé az alábbi képet tartalmazó albumukat.
Megjegyzés:  2012.07.11. a bejegyzésben szerepeltetett 2,5 év hivatalosan "csak" 13 hónap. Elnézést kérek, hogy korábban nem ellenőriztem. TB.
Ez a kerékpárutat kiszolgálandó vendéglátóhely nem tudott 2 és fél év alatt engedélyt szerezni. Lapozz bele a képekbe, nézd végig az adatlapjukat. Oszd meg, terjeszd!

Tóth Béla 2012.07.03.

Megjegyzések:

Kováts Kristóf > Bognár professzor egykori nyaralójában, az őslányfalusi D. Szabó fejlesztette föl, majd föladta. Vérzik a szívem.

Béla Tóth > Kicsit bővebben. A professzor idősebb D. Szabótól, a színművészől vette meg ezt a házat. Halála előtt az Akadémiának adományozta. Ifjabb D. Szabó piaci áron vásárolta vissza gyerekkori lakhelyét. Az országúti Szabó-villa megnevezéssel a színművészre emlékezünk.

Kováts Kristóf > Így van, teljes törénelmi képet adtál Béla. Annyi pluszt tudok hozzátenni, hogy az országúti D. Szabó-villában forgatták a Sarkadi Imre Gyáva c. írásából készült filmet.

Sárosi Gyula > Remek helynek tűnik! Igaz, hogy ez több , mint kerékpárutat kiszolgáló vendéglátóhely. Biztosan az én készülékemben van a hiba, de úgy látom,hogy késői ez a "lobby"-zás. Mint, sok más mindenben kullogunk a dolgok után. Szerintem ebben sincs még késő,hiszen a kerékpárutunk egész évben üzemel, és a focipálya melletti gombának ez nem lehet riválisa...

Béla Tóth > Kedves Gyula! Egy tisztességes vállalkozó nem lobbizik addig, amíg azt hiszi, hogy minden megy a maga rendes útján. Benyújtja a kérelmet, leírják a teljesítendő szempontokat, ő pedig eleget akar tenni azoknak. De hogy 2,5 év után, miután már egy parkolót is épített, a szezon derekán, szóban belevágja a hivatalnok a polgár arcába, hogy jaj' elfeledkeztem egy fontos, költséges, időigényes dologról, enyhén szólva elképesztő. És van más hasonló eset. Aki figyelmesen olvas engem, már kettőről beszámoltam.

Béla Tóth > A kerékpárutat azért emeltem, ki, mert turisztikai szempontból fontos, és kevés még körülötte a szolgáltató. Biztos, hogy a csónakház is jelentős forgalmat ad. De az erősen szezonális. A 11-esről csak törzsvendégekre számíthatnak, átutazókra alig. Én az utóbbi napokban szereztem tudomást az egészről, Kováts Kristóf néhány megjegyzéséből.

Novellaíró pályázat

A feladat: Csíkszentmihályi Róbert hat kisplasztikája közül bármelyiknek megfelelő és címéhez illeszthető azonos című tárcanovella megírása.
A művek megtekinthetők az Aba-Novák Galériában (klikk ide) 2016 Leányfalu, Móricz Zs. út 124., Leányfalu-Ház, kedd–szombat, 14:00–18:00 között.

A tárcanovella műfajából adódóan a Galéria 2-4 oldalas írásokat vár. A pályázaton bárki részt vehet. A zsűri tagjai: Vathy Zsuzsa, Csíkszentmihályi Róbert, Varga Borbála és Kováts Kristóf. Díjazás: a legjobbnak tartott írás szerzőjét a zsüri egy Aba-Novák rézkarccal jutalmazza.

Jubileumi Falunapok


Leányfalu önállóvá válásának 60. évfordulója alkalmából.
Részletes programokhoz klikk a bejegyzés címére!

Nyílt nap a Sorg-villában. A rendezvény támogatója a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium.

A nyomtatott meghívó szórólapot (melyet teljességében bemutatni nem áll módunkban) tervezte Kováts Kristóf. Egyéb kapcsolódó kommentek a leányfalui Hírlevél májusi számában.

A Sorg-villa egy árverés tükrében

Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata árverési felhívást hirdet március 19-ére üdülő ingatlan értékesítésére; Móricz Zsigmond út 265., 4689 négyzetméter, kikiáltási ár bruttó 96 720 000,- Ft.
További részletek Leányfalu honlapján.
Összehasonlításul; az ugyancsak eladó, minden leányfalusi Sorg-villája 72000 négyzetméteren fekszik.
A Geo-Real Services ingatlanokkal foglalkozó iroda megjegyzése: Hogyan lehet számszerűsíteni a Sorg-villa értékét?
Mondjuk, hogy a 2500 nm épület felújítandó műemlék, ezért amennyit ér, legalább annyit rá kell költeni. Tehát vegyük csak a telek értékét. (Annak ellenére, hogy a felújított értékben majd a régi is a tulajdonost gazdagítja.)
Mondják; hiszen a telek 2/3-a vízmosás és erdő! Ám a 33% építésre alkalmas. Leányfalun egyébként sem lehet 15-20%-nál többet beépíteni. Tehát az építési telek több mint 4/5-e mindig az építés elől elzárt, zöld felület számára fenntartott. Annak parkosítása a természeti adottságokat követi. Van Leányfalun olyan belterület is, ahol csak 7,5%-ot engednek beépíteni. Folytassuk a becslést ezzel a szigorúbb előírással. Ha egy telek 1/3-án 7,5%-ot építünk be, akkor az adott helyen 25%-os lesz az építmény sűrűség. A Sorg-villánál ésszerű elrendezéssel (a másik 2/3 rovására) akár a 15%-ra lehet a rész beépítettségeket csökkenteni. Azaz ez a telek leányfalui viszonylatban olyan teljes értékű építési telek, amelynek az előírások szerinti beépítésével nem sérül az elvárt 92,5%-os zöldfelület meghagyás, és lokálisan is betartható a helyben szokásos építési sűrűség. Korlát mindössze a megoszthatóságban jelentkezik.
Ilymódon 5400 nm építmény lehet a telken, amiből 2500 nm foglalt, tehát legrosszabb esetben csak 2900 nm-re lehet építési engedélyt kapni. Ekkor 4 szintes pavilonokkal 11600 nm lakástér lenne megépíthető, amit legkevesebb 250 eFt/m2 áron itt el lehet adni. Az így keletkező 2,9 MrdFt árbevétel legkevesebb 20% nyereséget, azaz 580 MFt hasznot hoz a befektetőnek úgy, hogy a teljes telek és az eredeti épületek az övé maradtak.
Talán nyilvánvaló, hogy 600 MFt-ot ez az ingatlan csak annak nem ér meg, akinek nincs pénze ekkora értéket kezelni, vagy még az itt bemutatottnál is többet akar nyerni az üzleten.
Talán az is látható, hogy a 600 millió is rendkívül előnyös ár. Ha tehát feltételezzük, hogy akár százmillióval is kaphatunk érte többet, akkor pl. 10 MFt/év ráfordítással 10 éven át kockáztathatjuk, hogy a falu számára előnyösebb üzlet érhető el.

Kováts Kristóf mellékelt megjegyzése: Én ugyan ilyen mérnöki módon nem vezettem végig magamban a Sorg-villa értékének kikalkulálását, de a végeredmény nálam is ugyanez lett!
Tehát nem döntöttünk rosszul, amikor az eddig egyetlen próbálkozónak nem adtuk oda bagóért. Ha húsz évig csak az őrzésére költöttünk volna még akkor is jobban jártunk volna.
De minden válsagot követni szokott egy fellendülés. Azt kell kivárni, és nem kapkodni.
Tóth Béla megjegyzése:Másik bizonyíték arra, hogy elkapkodni nem érdemes: a "strand bővítési terület" eladásának első ütemében az Önkormányzat a 18.400 nm-ért 230 MFt-ot kapott. Pedig nagy része árterület, ivóvízbázis védelem miatt a beépíthetősége erősen korlátozott, a teljesértékű hasznosításhoz a vevőnek további kemény kiadásai voltak, lesznek. Ha ezt a fajlagos értéket számoljuk át, akkor a Sorg-villa csupasz telkének értéke 900 MFt.
A várakozásról annyiban más a véleményem, hogy az öröklésen kívül tiszteséges módon csak kemény munkával lehet gazdagodni. A Sorg-villát valószínűleg nem leányfalusi fogja megvenni, akinek eleve itt a világ közepe. Tehát csak akkor tudjuk a várakozási időt hasznosan tölteni, ha minél több potenciális vevőnek mutatjuk és bizonyítjuk be, hogy itt világ közepe van, illetve azzá tudja tenni a maga számára.

"leányfalusi"->leányfalui:)

Egy névtelen levélíró tette a fenti megjegyzést.
Az emotikon mutatja a jószándékot, ezért választ érdemel, és az is lehet, hogy többek igénylik a magyaráztot.
Igen, nyelvtanilag az utóbbi a helyes. De aki már jó néhány év ittlakás után leányfaluivá lett, szívensen használja magára nézve a zsargont. Jó közelítéssel tudjuk azt is a mintegy 3200 lakosból, kit nem sértünk meg ezzel a jelzővel. Ugyanis az igazi falun élők bár nem szégyenlik, de nem nagyon használják magukra a falusi szót. Mi tudjuk, hogy Leányfalun a mintegy 22 km utcából alig 200 m pincesor emlékeztet halványan falusi településre. Azt is tudjuk azonban, hogy nélkülözzük a város minden kedvezőtlen voltát (itt-ott a kedvezőt is, de megéri!). Ezt az összetett fogalmat tömörítették (feltehetően neves, pl. Vámossy Zoltán, 1939) elődeink ebbe az egyetlen ferdítésbe. Aki pedig ráérzett arra, hogy semmi pénzért nem költözik vissza a nagyvárosba, ráébred arra, hogy leányfalusivá vált. (moderátor)
Kováts Kristóf megjegyzése: én még módosítottabb fajtáját örököltem szüleimtől (ősnyaralók az alvégen!): LÁNYFALUSI. Így. Magam is így használom azóta is (1965. óta)

Vincze Géza képzőművész kiállítása

nyílt 2009. február 7-én, szombaton 19 órakor. A kiállítást megnyitotta: Kováts Kristóf, közreműködött: Vincze Géza tenorszaxofonon a Monyo Project kíséretében. A kiállítás megtekinthető 2009. február 25-ig a Faluház programjaihoz igazodva. Cím: Faluház és Ravasz László Könyvtár, Leányfalu, Móricz Zsigmond út 124., telefon: 06-26-383-454

TAT TVAM ASI - ÉN 7 FESTŐ
Az álmokat álmodják.
Az életet élik.
Álmodjatok szép életet!
Éljetek szép álmokat!

2009. febr. 10. 20:42 Kovács Kristóf megjegyzése: ezen az estén a képeken túl látványosan találkozott a képzőművészet és a zene! Nem Vincze Géza az egyetlen, aki mindkét múzsát kiszolgálja. A megnyitó közepén érkezett Szentendréről ef. Zámbó István (Öcsi), aki festőként is, és az EF Zámbó Happy Dead Band vezetőjeként is országszerte ismert. Annak külön örültem, hogy a megnyitóra nem csupán fiatalok jöttek, hanem az idősebb korosztály tetszését is elnyerte az esemény!
Hajrá „régi" Faluház!

Bibó István emléknap Leányfalun

Szelekovszky Beáta faluház-igazgató:
2008. november 8-án az egyik legnagyobb magyar gondolkodóra emlékeztünk. Regécy-Nagy László (a Bibó-per harmadrendű vádlottja, akit 15 évre ítéltek, a Történelmi Igazságtételi Bizottság alapítója, elnöke), Bibó Borbála, dr. Bibó István és dr. Kovács Gábor történész idézték fel Bibó István erkölcsi és szellemi nagyságát. A programra érkezett több mint 120 látogató, a közönség kifogyhatatlan kérdései mind alátámasztják: nagy szükség van Bibó István szellemiségére napjainkban is. Célunk volt, hogy felhívjuk a figyelmet egy játékfilmre, mely már 80 százalékig kész, de három éve elzárva fekszik egy fiókban. Le kellet állítani a forgatást anyagi és egyéb támogatás hiányában. A film címe: Bibó körút, rendezte: Dömölky János Balázs Béla-díjas Érdemes és Kiváló Művész, Bibó István szerepében: Tóth Tamás színművész. Szimbolikus gyűjtést hirdettünk a film támogatására, az egyéni támogatások (80.000 Ft) mellett Dely Teréz iparművész öt alkotását, Kováts Kristóf pedig egy Aba-Novák Vilmos grafikát ajánlott fel. Bízunk abban, hogy Leányfalunak sikerül felhívni a filmes szakma figyelmét, hogy mind anyagi, mind erkölcsi szempontból támogassák a Bibó Istvánró készülő egyetlen játékfilmet, és az a közeljövőben bemutatásra kerülhessen. Film a felejtés ellen. Ezúton is köszönjük Szacsvay Éva önzetlen munkáját, mellyel nagyban hozzájárult a méltó megemlékezéshez.

Bibó István Emléknap Leányfalun

Szelekovszky Beáta faluház-igazgató
2008. november 8-án az egyik legnagyobb magyar gondolkodóra emlékeztünk. Regécy-Nagy László (a Bibó-per harmadrendű vádlottja, akit 15 évre ítéltek, a Történelmi Igazságtételi Bizottság alapítója, elnöke), Bibó Borbála, dr. Bibó István és dr. Kovács Gábor történész idézték fel Bibó István erkölcsi és szellemi nagyságát. A programra érkezett több mint 120 látogató, a közönség kifogyhatatlan kérdései mind alátámasztják: nagy szükség van Bibó István szellemiségére napjainkban is. Célunk volt, hogy felhívjuk a figyelmet egy játékfilmre, mely már 80 százalékig kész, de három éve elzárva fekszik egy fiókban. Le kellet állítani a forgatást anyagi és egyéb támogatás hiányában. A film címe: Bibó körút, rendezte: Dömölky János Balázs Béla-díjas Érdemes és Kiváló Művész, Bibó István szerepében: Tóth Tamás színművész. Szimbolikus gyűjtést hirdettünk a film támogatására, az egyéni támogatások (80.000 Ft) mellett Dely Teréz iparművész öt alkotását, Kováts Kristóf pedig egy Aba-Novák Vilmos grafikát ajánlott fel. Bízunk abban, hogy Leányfalunak sikerül felhívni a filmes szakma figyelmét, hogy mind anyagi, mind erkölcsi szempontból támogassák a Bibó Istvánról készülő egyetlen játékfilmet, és az a közeljövőben bemutatásra kerülhessen. Film a felejtés ellen. Ezúton is köszönjük Szacsvay Éva önzetlen munkáját, mellyel nagyban hozzájárult a méltó megemlékezéshez.